268

Pletykák

Ellenem könnyű! Harmadéve már?
Tizedik éve? Óh, emberi táj,
be ürűlsz, be fogysz! Ami jó akadt,
csak délibáb volt mind, csak pillanat,
régen is csak az; s most oly szörnyü, oly
álmodhatatlan borzadály s nyomor
benned minden évem, órám, napom,
hogy csak itt élek, belül magamon.
Nyelvét ölti rám egy utcagyerek?
Szúrom ki, századszor, a szememet!
Szitok dörög, vagy fúj fogak között?
Kést a fülembe, megsiketülök!
Mondom: könnyű! S még könnyebb is lehet,
messze vagyok, még messzebb is leszek:
magam pusztítom, irtom magamat,
magam ütöm le minden tagomat,
magam ölöm meg bent a Kintet, és
csak a szívem, az iszonyú nehéz.