(Olyan bolond vagy...)

Olyan bolond vagy,
szaladsz
akár a reggeli szél.
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
és most
tisztábban világít kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod,
veszek takarót vaságyamra.
Egyszerû, szürke takarót.
Illik az
szegénységemhez és az Úr is
szereti nagyon és engem is
szeret az Úr,
nem jön soha nagy fényességgel,
nem akarja, hogy elromoljanak
szemeim, akik
nagyon kívánnak látni téged.
Nagyon szépen néznek majd terád,
vigyázva foglak megcsókolni,
nem tépem le rólad a kabátot

és elmondom mind a sok tréfát,
mert sokat kieszeltem azóta,
hogy te is örülj,
majd elpirulsz,
lenézel a földre és kacagunk
hangosan, hogy szomszédunkba
a szótlan komoly napszámosokhoz is behallik
és fáradt, összetört
álmukban majd elmosolyodnak õk is.