Kedves Barátaim!

Kijutottam a tapolcai kórház fogságából és egy pár napig itthon pihenek...

A kórházi napok rettenetesek voltak! A fájdalom és a megaláztatás egészen új dimenzióival ismerkedtem meg! Bár a megalázó pillanatokat ott a fájdalomtól fel sem fogtam, csak utólag esett le...

:-)

 

Köszönöm mindenkinek, aki legalább egy SMS-re vagy egy tel. hívásra méltatott miután megtudta, hogy mi történt velem! Sokat jelentettek azokban a nehéz pillanatokban, mikor a műtét után egy 5 cm-es dugóval a s*ggemben ébredtem fel(amit én persze 25 cm-esnek éreztem)!

 

Aki nem hívott fel és nem is küldött SMS-t, annak is köszönöm, mert azért biztos gondolt rám ő is! (Talán nem kell nevesítenem az illetőt...)

:-)

 

Megnyugtatnék mindenkit, hogy nem a Vili-féle sitthordástól jött ki az Au-erem, akkor már kint volt...

 

Most pedig következzék néhány gyöngyszem a biztató szavakból:

 

- Fénykép készült a műtétről?

 

- Mikor jössz haza pucsítózni?

 

- Majd megnézlek!

(én) - De jó! Mész mostanában Kanizsára?

- Ja, nem, akkor nem nézlek meg...

 

(én) - Már Örvényesen vagyok fekszem, és kezelem a s*ggemet...

- Na most fejezzük be!

(én) - Miért?

- Mert én meg dolgozom!

(én) - Asszem most nem szívesen cserélnél velem...

 

Szóval, akinek ilyen barátai vannak, annak nem kell....

:-)

Röviden ennyit! A részleteket majd személyesen!