CSerfa Creative Commons License 2005.07.16 0 0 61

Isten Jézus óta nem prófétai beszédet rendelt népének, nem is próféták vezetik népét.

Nem is az Írás felolvasását (kivéve a Jelenések könyve, mert boldog, aki azt olvassa).

Arról meg szó sem volt, az Írásból idézgetnek egyes verseket, vagy rövid idézeteket, és aszondanák, "ezt üzeni Isten ma". Ezt azok mondogatják, akik mást nem kapnak.

Az a gyülekezet meg sorvad, vagy már halott is, ahol nem prófétálnak.

Ahol meg prófétálnak, nos, a testvérek éhezik az alkalmat,hogy odamehessenek, összegyülekezhessenek megint.

 

Egész más prófétálást kívánt Isten Pálon keresztül.

Olyat, amit meg kell vizsgálni. Ami aktuális, ottlevőknek szóló beszéd, épít, ítél, beljéjük lát, hozzájuk szól. Olyan, ami rendszeresen előfordul, kettő, vagy három prófétálás lenne minden ilyen összegyülekezésen.

Nem prófétai beszédet, hanem prófétálást.

A prófétai beszéd nem vizsgálható, az abszolút igaz (ha a Biblia igaz), akárhányan is vitatják. Azt az Úr nevében szólják, vagy az Úrtól. Ha az téves, akkor aki szólta, hamis próféta. Nos, ilyen próféták Jánosig (Bemerítő, Fürösztölő, Baptistés, Keresztelő) voltak. Ha utána is volt ilyen, vagy törődtek vele (Agabus prófétálása az éhínségről), vagy nem (Agabus prófétálása, mi lesz Pállal).

 

Nekem sok testvérem prófétál. Ha idősebb tezsvér nem prófétál, soha nem kapok tőle semmit, akkor csak tesvérnek tartom, akkor megkérdőjelezem a hitét.

 

CSerfa