Varga Géza:

Rovásírásunk tudós eredeztetésének története (6)

 

Részletek a napokban 4. kiadásban megjelent

"A székely rovásírás eredete" c. kötetből.

 

 

 

Forrai Sándor 1983-ban, megjelent kötetében kifejti, hogy rovásírásunknak „szinte valamennyi rovásírással (lineáris írással - VG) kapcsolata van”. Feltételezi, hogy a magyarok (akiket Halikova és Djakonov nyomán a Kaukázus déli területeirôl származtatott szabírokkal azonosít) a türköknél és a szogdoknál hamarabb, feltehetôen már a  IV. század elôtt ismerhették meg a rovásírást és eljuthattak Fönícia területére is (Forrai/1983/13). Az 1994-ben bôvebb változatban megjelent munkája szerint „a magyar rovásírás eredete és kapcsolatai idôben sokkal mélyebbre nyúlnak, térben sokkal nagyobb területre terjednek ki, mint gondolhattuk volna” s „egy közös forrásra vezethetô vissza”. A Nemetz Tiborral közösen végzett matematikai ellenôrzésünkre hivatkozva elveti a sorozatos véletlen egyezések lehetôségét (Forrai/1994/108-109, Varga/1993/202).

 Ferenczi Géza és István 1979-ben írt tanulmánya szerint „A magyar rovásírás 37 jele  közül 21 kétségtelenül az ótörök, 3 a közép-görög, 3 pedig a glagolita betűsorból kölcsönzött.”

 Ferenczi Géza 1997-ben már így írt korábbi munkájukról: „Ebben tudásunk akkori szintjén foglalkoztunk a rovásírás eredetével. ... Egyelôre lehetetlen nyomon követnünk az ismeretlen „elsô” rovásábécé megjelentétôl a mai napig végbement fejlôdést.”

 A Forrai és Csallány munkáiról általa adott meggondolt és helyenként indokolt értékelés róla is elmondható: Sajnálatos, hogy a  neves szerzô valóban rendkívül fáradságos munkája eredményének csupán egy részét tehetjük maradéktalanul magunkévá. Igazán kár, hogy a különben kitartó s igen tiszteletreméltó meg tudatos tevékenységének termését csak bizalmatlansággal kezelhetjük és csakis kellô óvatossággal nyúlhatunk hozzá.

 Ferenczi Géza idézett mondataiból ugyanis aligha vonhatunk le több hasznos tapasztalatot annál, mint hogy „tudós” szerzôink eredetre vonatkozó következtetéseinek az ellenkezôje azért igaz lehet: a „kétségtelenül” kétséges, a „lehetetlen” pedig lehetséges (vö: Ferenczi/1979/12 és Ferenczi/1997/5,34!).