Annak, aki minden különösebb tájékozódás nélkül azt írja, mondja, hogy Monok ok nélkül és buta módon semmisítette meg a gyűjteményt, figyelmébe  ajánlom, hogy az illető úr úgy közismert hazai és széles nemzetközi berkekben, mint a magyar írásbeli kultúra megörzésének, feldolgozásának egyik legnagyobb alakja. Tessék megnézni a könyveit, projektjeit, kiállításait, amiket menedzserelt. Hibát mindenki követhet el, de mielőtt kimondjuk a verdiktet, sokoldalúan tájékozódni kell.

 

Üdv: Fiskális (könyvtáros, nem az OSZK-ból)

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Magyar könyvtárosok elektronikus listájáról:

 

Kedves Kollégák!

 

Nem vagyok híve az olyan vitáknak, beszélgetéseknek, ahol a partnerek

egyrészt ezredinformációkkal bírnak, másrészt meg nem mondhatnak semmit,

vagy nem is utalhatnak. Értelmetlen az ilyen beszélgetés. Azok, akik

jószándékkal érdeklődnek közügyek iránt, joggal dühösek, hogy a nem jó

szándékú "érdeklődők" miatt őket is büntetik az információk

visszatartásával. Maradjunk abban, hogy sem az OSZK vezetése, sem jómagam

nem a gyűjtemény ellen van, sőt, talán éppen ellenkezőleg. Kérem, hogy

tájékoztatásul elégedjenek meg a minisztérumba küldött jelentésem

másolatával, ez a hivatalos véleményünk az ügyről:

Monok István

------------------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Államtitkár Asszony!

 

2005. július 5-én kelt, 4.3.1/313-1/2005 ügyiratszámú levélére a

nemzeti könyvtárban tárolt fertőzött nem állományi anyag

megsemmisítésével kapcsolatosan a következőket válaszolom:

A nemzeti könyvtárak általában nem őriznek kisnyomtatványokat, ez a

mi könyvtárunk egyik specialitása.

1935. október 1-én megalakult a könyvtár gyarapítási osztálya, a

beszerzések és "értékesítések" lebonyolítására (ez utóbbit nem

részletezte a jegyzőkönyv, hogy minek az értékesítésére, de a

Könyvtár jelentős mennyiségű duplumanyagot értékesített története

során, sajnos még Széchényi Ferenc könyvei közül is kikerült sok,

amelyből szebb, épebb példány érkezett, főként az 1948-1952-es

államosítások után). A magyarországi könyvtárakban és a piacon ma is

sok olyan "Növedéknapló pecsét"-el ellátott dokumentum található és

legálisan vásárolható, amely a nemzeti könyvtárból általában

legálisan került ki.

1935-ben megalakult a Kisnyomtatványtár, Fitz József volt ekkor a

főigazgató.

1937. szeptember 25-én az osztályvezetői értekezlet tárgyalta a

Könyvtár új gyűjtőköri szabályzatát. A főigazgató szerint

aprónyomtatványokat csak akkor gyűjtsön a Könyvtár, ha

"bibliográfiailag feldolgozható" állomány, vagyis ha könyv

melléklete, egyébként nem. Ettől függetlenül a Könyvtár csoportos

érkeztetéssel és feldolgozással megőrizte az aprónyomtatványokat is,

általában egy példányban.

A most megsemmisített anyag keletkezése tehát feltehetően az 1935-től

kezdődően félretett (papírként(?) értékesítésre szánt?) állományhoz

történetéhez kötődik. (A keletkezés történetéről nem áll részletesebb

forrás irattárunkban rendelkezésre).

A dokumentumokról nem készült tételes jegyzék sem a Könyvtárba

érkezéskor, sem a megsemmisítéskor, hiszen a kisnyomtatványok esetén

csoportos érkeztetés történt, soha nem készült róluk tételes

nyilvántartás. Egyes állományrészekről, a leltározott és feldolgozott

állományban rendelkezésre állnak részletesebb, de nem tételes jegyzékek.

Az anyagot a Nemzeti Múzeum épületében, később az udvari raktárban

tartották, és ahogy elkészült a budavári könyvraktár, 1973-ban

(pontos dátumot nem sikerült kideríteni) a déli raktártoronyba került

ládákban. Ezeket innen 1984-ben szállították a Rózsa utcába. Szállítási

naplót nem találtunk, az akkor itt dolgozók szóbeli közlése a dátum.

Feltehetően helyes, hiszen 1985-ben már megnyílt a könyvtár és helyet

kellett adni a feldolgozott állománynak.

1999. második félévétől elkezdődött szervezeti átalakítás során

megszüntettük a Fölöspéldány Központot, és ezzel párhuzamosan a külső

raktárak állapotát is áttekintettük. A Vas utcai raktár menthetetlen volt,

szétrohadt, fertőzött állomány, amely csak fertőtlenítés után volt

elégethető. A Rózsa utca is többször víz alatt állt, és a Hold utca alsó

szintjein is többször állt víz. A még menthetőnek vélt állományokat a

Könyvtár Fóti úti raktárába és a törökbálinti lerakati helyekre vittük.

Elkezdődött az anyag intenzív szétosztása (felgyorsult az egyházaknak

történő visszaadás - közel 30 ezer kötet került vissza egykori

tulajdonosához, a megmaradt anyagot felajánlottuk az újonnan alakult és

már hagyományos egyeteknek (Veszprém, Miskolc, Pécs, Károlyi, Pázmány,

Szeged), és a határokon túli magyar könyvtáraknak. Az így kiválogatott

anyag maradványát megjelenési helyek szerint szétraktuk, és a megyei

könyvtáraknak ajánlottuk. A történelmi nagycsaládok anyagait előzetesen

leválogattuk és ma is így őrizzük. A megjelenési helyenként válogatott

anyag - az egykori tulajdonosokról nincsen információ -ma is a Fóti úton

áll. Felszámoltuk az úgynevezett "Tároló Könyvtár"-at is, és ugyanígy az

országos HITÁR (külföldi napilapok) is szétosztásra, a megmaradt rész

újrahasznosításra került. Összesen közel félmillió könyv és egyéb

dokumentum került állami és egyházi közgyűjteményekbe.

A Rózsa utcából a most (2005-ben) megsemmisített anyagot 2000.

szeptember 8-án szállították Törökbálintra. Az anyag, ahogy a

jegyzőkönyvből is kiderült szuvas, fertőzött volt. A szállítás során

egy dolgozónk maradandó szemkárosodást szenvedett.

2000. szeptember 14-én fertőtleníttettük, majd szeptember 26-án

behoztuk a budavári épületbe (így keletkezett a "pokol" néven

nevezett folyosó szakasz). Az eredeti ládákat azonnal elégettük, mert

használhatatlanok voltak (melléklet: A Rózsa Ferenc utcai pinceraktár

felszámolási naplója, 2000. október 30). A "Pokol" elnevezést a dolgozók

adták, mert ránézésre, és szagra nem hitték el, hogy nem fertőzött már az

anyag, és nem is nyúltak hozzá. Nekik volt igazuk.

A fertőtlenítés után szükséges legalább félév, de inkább több idő

ahhoz, hogy az anyaggal dolgozni lehessen. Mi három évet vártunk, a

célfeladatok során soha senki nem vállalta az ezzel az anyaggal való

munkát.

Utólag személy szerint örülök ennek, mert elkerültünk számos

munkajogi pert.

A 2004. évi második félévi tűz- és munkavédelmi szemlén

megállapították, hogy a Könyvtár gépészeti terében a használaton

kívüli katalógus szekrények mellett nagy mennyiségű kiadvány, fonott

kosarakban és papírdobozokban tárolt dokumentum található. Ezt a

tényt a vezetőségnek a Működés-fenntartási Osztály 2005. január 11-én

írásban jelezte, mellékelte az anyag fotóit (mellékelem).

A vezetői értekezlet tájékozódott (2005. január 12-én és január 26-

án) arról, hogy mikor, milyen anyagokat és ki helyezett el itt,

megállapítottuk, hogy a dokumentumok nem az OSZK állományát képezték, nem

leltári anyag. A vezetői értekezlet 2005. január 26-án úgy döntött, hogy

(1) készüljön ÁNTSZ vélemény az anyagról, (2) azonosítsuk, hogy milyen

arányban hiányzik az OSZK állományból az itt őrzött dokumentumkör.

Az azonosítást február elején elkezdték. Az azonosítás eredménye:

csekély mértékben nem található az állományban. Ezt az azonosítási

munka az úgynevezett "csak poros" anyaggal történt, két óra múlva

szemgyulladás jelentkezett.

Az Országos Epidemológiai Központ Bakterológiai Osztály,

Mikrobiológiai Felderítő Csoport 2005. február 15-én tett jelentést,

igazolta az anyag fertőzöttségét. Nem tért ki a vizsgálat arra, hogy

az anyag teljessége mennyire vette át a fertőzést. A véleményt a

számukra előírt mintavétellel végezték. Az anyag égetéssel történő

megsemmisítését javasolták (tehát papírhulladékként sem lehetett

volna hasznosítani) A véleményt mellékelem.

Ezek után - a 70 éves raktári tologatások és fertőződések után -,

tekintve az anyag történetét, a feldolgozás során vállalandó

egészségügyi kockázatokat, a szerény várható kisnyomtatványi

gyarapodást, továbbá azt, hogy a vállalati nyomtatványok jelentős

része a levéltári gyűjtőkörbe tartozik, a vezetői értekezlet 2005.

március 2-án döntött a megsemmisítésről. Ezt május és június folyamán

végrehajtották.

Weeber Tibor nem a könyvtár vezetőségének tagja. Nem a

Kisnyomtatványtár dolgozója; nem a Gyarapítási Osztály dolgozója; nem a

Raktári Osztály dolgozója. A megsemmisítés után (előtte egy szóval sem) a

belső levelezési listán közzétette személyes véleményét, ami - állítása

szerint akarata ellenére - kikerült az Index című internetes

periodikumhoz.

Az Index című elektronikus periodikum engem soha, semmilyen formában

nem keresett meg, nem kérte véleményemet, csak 2005. július 6-án.

 

Monok István