Wic Creative Commons License 2005.07.05 0 0 80

lehet újra tüntetni:

 

A kormányfő szerint az ellenzék hazudik, hazugságot pedig nem kell közölni a médiában
2005. július 5. 9:31


MNO
A miniszterelnök cenzúrázná az ellenzéki kritikákat – derült ki Gyurcsány Ferenc mai rádióinterjújából. – A közmédiának nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, hanem az, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, hogy többet hazugsághoz nem adok teret – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint „hazugság azt állítani, hogy ez a kormány adót emelt”.

„Az országnak nincs szüksége ellenzékre”

Gyurcsány Ferenc tegnapi, parlamenti értékelése – miszerint a szociálliberális kormány három éve alatt 12 területből 8-ban jobb teljesítményt ért el Magyarország, mint az Orbán-kormány ideje alatt, 4 területen pedig nem javította és nem is rontotta a korábbi pozícióját – azért született, mert – mint a miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott mai interjújában elmondta – „sok-sok szomorúsággal és időnként meg fájdalommal” látja, hogy a politikai vita helyett az ország elért teljesítményének „elhazudása” történik. A kormányfő szerint „meg kell süvegelni” ezt az országot, hogy előrejutott. Kifejtette azt is: hazánk rendkívül tehetséges ország, jóravaló emberekkel, s minden mérhető dologban „álljuk a versenyt”, egy sor dologban „sokkal messzebb vagyunk, mint bármikor korábban”. Gyurcsány Ferenc szerint nem hazafias dolog „nem a kormányt kritizálni, hanem az országot”. – A kormánynak szüksége van ellenzékre, az országnak nincsen – hangoztatta a miniszterelnök.

Előzmény: Yoko Vonó (-)