A filmarchívum évek óta húzódó ügye számomra még egyértelműbbnek tűnik. Ott az esztéta igazgató valami miatt kitalálta, hogy a szocializmus évtizedeiben készült minisztériumi oktatófilmek színvonaltalanok, és nem tartoznak bele a gyűjtőkörébe -- ahová pedig minden beletartozik, ami egy egyszerű szövegértési gyakorlattal ellenőrizhető. A kérdéses filmek egy része kikerült az archívumból, más részük véglehetően nem kerül be, mert az igazgató nyilvánosan arra buzdítja az intézményeket, hogy a meglévő archívumaikat adják egy magántévének. A tágabb szakma számára nyilvánvaló, hogy ezek a filmek az elmúlt évtizedek hétköznapjainak kincset érő forrásai, de a közönség számára is nyilvánvaló, mely zabálja az efféle filmekből készült összeállításokat (Budapest retró, Az ügynök élete). Az archívum igazgatónője kirúgta az ügyet nyilvánosságra hozó munkatársat, a minisztériumi főnökei lelkesen hajtogatják, hogy a kérdés "vitatott", és nem nyilatkoznak. A miniszter úgy véli, döntsön a munkaügyi bíróság, mi tartozik a kulturális örökséghez, és hogyan kell szabályozni a nyilvántartásokat, a döntéshozási jogokat és felelősségeket egy állami archívumban, és inkább elmegy mosolyogni mindenhová, ahol tíznél több diplomás összegyűlik. A munkaügyi bíróság talán csak a választások után hoz jogerős döntést, de ez mindegy is, mert az ügyben tudtommal mindkét nagy párt belekevedett valamiképpen, ergo nem alkalmas infantilis és hatásvadász politikai akciózásra. Az OSZK-ban ehhez képest hosszú évek vagy évtizedek mulasztásai állnak a háttérben, talán tényleg vitatható (volt) az anyag állapota, a főigazgató pedig legalább elvben nem tagadja, hogy a kérdéses anyag a gyűjteményébe való, és a vállalkozók sem akarják megszerezni.