Az 1850-es években működő Lugossy "bűnei" az alábbiakban foglalhatók össze:



1) Felfedezi, hogy a magyar szavaknak nemcsak eredetük van (vagyis időbeli le származásuk, változási rendjük), hanem nyelvünk szókincse sajátos belső szerveződést, az idő folyásától függetlenül is vizsgálható összefüggésrendet mutat, mely jószerivel a teljes szóállományra kiterjed: "szavaink egymást magyarázzák" - mondja.



2) Ez a szerveződés szócsaládok és hangrendi párok képében jelenik meg. Például: hervad-sorvad, váz-fesz, mez-máz stb., melyek feltárása és magyarázata természetszerűleg a nyelvészet feladata lenne, hiszen nyelvünk a (mesei) valóságot éppen e szócsaládokon és hangrendi párokon át képletezi.



3) Minthogy más nyelvek nem, vagy csak részlegesen, nyomokban mutatnak hasonló szerveződést, a magyar nyelvészetnek a szócsaládosítást a szófejtéssel (mely a szavak eredetének kutatása nyelvtörténeti és összehasonlító módszerekkel; idegen szóval etimológia) egyenrangú feladatként kellene kezelnie.



4) Erre a feladatra olyanokat hív meg, illetve azokat a kutatókat tartja erre alkalmasnak, akik a magyart - szavai szerint "az anyatej tisztasága, melegsége és édessége fokáig" bírják (szófejtéshez, nyelvtörténeti kutatáshoz nem feltétlenül kell anyanyelvi tudás, de a szócsaládok felismeréséhez igen).