Drábik János: UZSORACIVILIZÁCIÓ, II. kötet, 14. oldal.

"Nemcsak a párthovatartozás, de az állás is korlátozza a független véleményformálást. Aki állásban van, annak azon intézménynek a koordinátái között kell gondolkodnia, amelynek ő is alkalmazottként a része. Nemcsak magyar, de világjelenség, hogy az egzisztenciális önállósággal nem rendelkező - a1kalmazottként dolgozó - értelmiségi gyakran rákényszerül gondolkodásának a megerőszakolás ára csupán azért, hogy állását ne veszítse el. Az értelmiség nem rendelkezik hatalommal, csak a hatalommal rendelkezők számára nélkülözhetetlen ismeretekkel és tudással. Az igazi hatalom azé, akinek a magán tulajdonában van a pénzrendszer, és ennek révén ellenőrzi a gazdasági életet, végső soron a politikai szférát is. 

… Az önálló, szabad értelmiségi hiánycikk, kevés van belőle, mivel az önálló véleményalkotáshoz és politikai akaratképzéshez független anyagi-pénzügyi bázisra, egzisztenciális szabadságra van szükség. Az értelmiségi tehát arra kényszerül, hogy tudását, tehetségét áruba bocsássa a pénzoligarchia számára, és ennyiben függő helyzetű, nem önálló tényező. Az a kevés értelmiségi viszont, aki megengedheti magának, hogy intézményektől függetlenül, kizárólag az általa megismert valóság tényeihez igazítsa nézeteit, azért nem tud hatékonyan beleszólni a társadalom életébe, mivel az igazi ismeret attól még nem érvényesül, hogy igaz. Az érvényesüléshez mindenekelőtt pénzre, megfelelő háttérerők támogatására és a tömegtájékoztatási eszközök használatára van szükség. Ez pedig mind hiányzik a független értelmiségi számára. Mégis kötelessége, hogy szilárd erkölcsi orientációs keretet alakítson ki magának, és ennek megfelelően annak a közösségnek, családnak, nemzetnek, emberiségnek a valódi szükségletei, érdekei és, értékei szerint gondolkodjék, amelynek maga is a része. Egy korszerűen felkészült, széles látókörű értelmiségi végső soron közösséget vállal minden egyes emberrel. Mert minden egyes ember, család, nép és nemzet sorsa valahol az egész emberiség sorsához kötődik. A legfontosabb sorskérdés pedig az, hogy biztosítva legyen valamennyi ember számára emberi lényegének - szellemi alkotó potenciáljának - a kiteljesedése. Ez magában foglalja az ember élettere - kozmikus, transzcendens dimenziója - kiterjesztését is.

Kezdetben magam is azt hittem a kezdő naivságával, hogy elég rájönni valamilyen igazságra, elég megfogalmazni, kimondani, és akkor az illetékesek máris melléállnak, vagy legalábbis érdemben megvitatják. Ma már magam is megmosolygom ezt a tévedésemet. Tapasztalataim szerint a legfőbb illetékesek nagyon is ismerik ezeket az összefüggéseket, de ezen túlmenően még sok minden egyebet is tudnak. Tudják, hogy mindezt hogyan kell elhallgattatni, kikerülni, lejáratni, a közgondolkodásból eltávolítani azért, hogy a fennálló rend zavartalanul működhessen úgy, ahogyan az ki lett alakítva. A hivatalban lévő értelmiségiek és hivatásuknál fogva gondolkodók sajnos az igazságnak csak azt a részét mondhatják ki, használhatják, alkalmazhatják, amely hasznos annak az intézménynek vagy rendnek a fenntartásában, amelynek a szolgálatában állnak."

*****************************

Azt már csak én kérdezem, hogy mi a helyzet a finnugrizmussal, hogyan értelmezendőek a "nyelvtudomány" esetében Drábik János szavai?