Varga Géza:

A HONFOGLALÓK KÖNYVTÁRAI (10)

- Rovásírásos évkönyvek a Volgától keletre -

 

(Kristó Gyula hasonló című, 1994-ben megjelent munkájának kritikája. Az itt részletekben közölt cikk megjelent "A székelység eredete" c. kötetben, Írástörténeti Kutatóintézet, 2001. Kapható Gondos Bélánál az MVSZ székházban, Semmelweis utca 1-3., tel: 267-4515/Gondos)

 

 

Az „ősgeszta” hipotézis tarthatatlansága

 

Kristó Gyula sokszor elárulja prekoncepcióit, amelyek műve írásakor vezérelték.

Példa erre ama ellentmondás is, ami a címben ígért kezdetek és ennek az előszóban olvasható korlátozása között feszül. Az ugyanis, hogy Kristó Gyula csak a tatárjárás előtt keletkezett történeti alkotásokkal foglalkozik, a valódi kezdetekkel nem.

Egy nép őstörténelmének végét, történeti korszakának kezdetét általában az írásbeliség és főleg a történetírás megjelenéséhez kötik. Ez alól a magyar történelem szokásos korszakolása kivételt képez, mert a magyarság esetében a honfoglalást megelőző időszakot eleve őstörténetnek tekintik. Ez a korszakolás azt a szélsőséges finnugrista álláspontot tükrözi, amely a honfoglalókat besenyők által űzött primitív hordának próbálja beállítani. Azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a székely rovásírás puszta koholmány; vagy ha nem koholmány, akkor is viszonylag későn, a Kárpát-medencében alakult ki.

E hibás kiinduló feltevés logikus folytatása, hogy a történetírásunk is csak a honfoglalás után, egy nyugati mintát követő ősgestával kezdődhetett.

 

Természetesen mindkét tétel megalapozatlan.

Kristó Gyula a fenti – ma már reménytelen utóvédharcot folytató – finnugrista álláspont utolsó képviselői közé tartozik. Kristó könyve – a szerző szándékaival ellentétben – éppen e nemzet- és tudományellenes prekoncepciónak a tarthatatlanságát bizonyítja.

A liber „könyv” szó többes számát ugyanis – a neves szerző álláspontjával ellentétben – csak több könyv létezésével lehet magyarázni. Azaz sem elvi, sem gyakorlati lehetőség nincs arra, hogy krónikáink és gestáink előzményeként egyetlen – nyugati előzményekre visszamenő – könyvet (ősgestát, vagy őskrónikát) tételezzünk fel. A szerzők, bármilyen jónevű szerzők hiperkritikus álláspontja nem elegendő a források világos tanúvallomásának elvetésére, esetünkben a többes szám egyes számmá redukálására. Különösen igaz ez akkor, ha az elvetést semmiféle érvrendszer nem támasztja alá, sőt a szerző maga is bevallja, hogy nem tud magyarázatot adni az ellentmondásra.

E tanácstalanság tulajdonképpen érthető, hiszen lehetetlen azt megindokolni, hogy a több évszázados források miért nem igazodnak néhány – szerzőik által a mindenkori megszállóink kedvéért – újabban kiagyalt elmélethez.