Varga Géza:

A HONFOGLALÓK KÖNYVTÁRAI (7)

- Rovásírásos évkönyvek a Volgától keletre -

 

(Kristó Gyula hasonló című, 1994-ben megjelent munkájának kritikája. Az itt részletekben közölt cikk megjelent "A székelység eredete" c. kötetben, Írástörténeti Kutatóintézet, 2001. Kapható Gondos Bélánál az MVSZ székházban, Semmelweis utca 1-3., tel: 267-4515/Gondos)

 

 

Rovásírásos kötetek Európában

 

Szamosközi István történetíró, aki 1591-93 körül Itáliában járt, a firenzei Laurenzia hercegi könyvtárban rovásírásos könyveket látott. „Ezen írásmódnak egész kötetekre menő nagyon régi példája maradt fenn máig Etruria nagyhercegének könyvtárában, Flórencben” – írja az Analecta Lapidum ... kezdetű munkájában. – „Nem csak ezek az írásjelek, hanem az egész kódex is magán viseli a nagy régiség minden jegyét, hogy az európaiak már felhagyhatnának a nemrég feltalált ólombetűs könyvnyomtatás dícséretével, minthogy ez a könyv, melyet századokkal ezelőtt, a mai világ szemében ismeretlen betűkkel nyomtattak, kiáltóan hirdeti, hogy ennek a mesterségnek a szkythák voltak feltalálói.” Meg is említi, hogy a herceg állítása szerint egy szkíta fejedelemtől kapta ajándékba a köteteket.

 Hogy ez a Szamosközi által említett kötet pontosan milyen lehetett, ma már nem tudjuk megmondani. Az azonban kétségtelen, hogy a sztyeppi népek rovásírással vezetett könyveket alkottak. Egyetlen ilyen – türk rovásírással írt – kötet reánk is maradt.

Azaz Szamosközi tudósítása is megengedi annak feltételezését, hogy a ma ismert magyar krónikafolyam egy eredetileg rovásírással vezetett pusztai évkönyv-sorozatra épülhet. Ilyen könyvek nem csak Itáliában, hanem magyar földön is fennmaradhattak, legalább kivonatokban.

 Rettegi István Historia Transylvaniae Hungaricae ... kezdetű művének 1740-ből származó másolata székely ábécét közöl a következő magyarázattal: „A betűk eredetije az etruriai nagyherceg könyvtárának igen régi ép kötetében van meg, nilusi papírra nyomva. A könyv indexében ez van: Igen régi typographikus könyv, szkytha betűkkel az etruriai herceg könyvtárában, melyet állítólag a quirinói szkythák fejedelme küldött X. Leó pápának Florencbe.”

Sebestyén Gyula 1915-ben zavarnak minősíti Rettegi állítását. Maguk a fizenzei kötetek azonban létezhettek, mert 1595-ben, a paduai Antonius Maginus Geographiae, Cl. Ptolomaei Pars II. c. munkájában szintén említést tesz róluk. S ha azok valóban a Rettegi által közölt székely betűkkel íródtak, akkor eggyel több okunk van a honfoglalás előtti rovásírásos magyar évkönyvek létezésének feltételezésére.
Azt is tudjuk, hogy a hun-utód ujgurok 1000 körül fából faragott és olajos korommal megfestett betűkkel könyveket nyomtattak. Állítólag Bél Mátyás szerint a hunok hozták volna Európába a könyvnyomtatás technikáját, ezt azonban csak hallomásból tudom, ellenőrízni kellene. A hunok régészeti emlékein azonban valóban megtalálhatók a székely jelek előképei. Ezért Rettegi állítása talán mégsem jár messze az igazságtól. A firenzei rovásírásos kötetek „szkíta” betűinek valóban lehetett valami köze a székely rovásjelekhez.

Az akadémikus kutatás azonban nem rovásírásos hun évkönyveket, hanem egy nyugati mintákról másolt „ősgesztát” feltételez a ma ismert magyar krónikafolyam előzményeképpen. Azt persze nem vitatják, hogy a magyarság saját szóhagyománya ebbe a krónikafolyamba bekerülhetett.

Esetenként tanulságos e szóhagyomány és a krónikák kapcsolatának megfogalmazása is.

 Róna-Tas András szerint „A magyar ősgesztát jó 270 évvel a honfoglalás után jegyezték le. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a fejedelmi, majd királyi udvar hagyományai ismertek voltak az első írásos lejegyzés előtt is. Úgy kell elképzelnünk e hagyományokat, hogy a fejedelmi udvarban foglalkozásszerűen adták elő a fejedelmi nemzetség történetét. A krónikás általában az emlékezetére támaszkodott, amikor különféle alkalmakkor előadta a történeti hagyományt, de az is elképzelhető, hogy emlékezetét valamilyen eszköz is segítette. Ez lehetett rajz, rovás, vagy pusztán a történet ritmikus, visszatérő elemekkel színezett formája.” (1996/321)

Azaz a máskor hiperkritikus Róna Tas András nem vonja kétségbe, hogy a magyar krónikafolyam korábbi rovásírásos előzményekre támaszkodhatott, amelyek az emlékezet megőrzését szolgálták.

 

S ugyan mi akadályozhatna meg bennünket abban, hogy ezeket – Anonymusra gondolva – évkönyveknek nevezzük?