Kedvesem

Bizony a szirmok összeborulnak este.
Nem akartalak megcsókolni se,
csakhogy kicsit is érezzelek mellettem,
mint kisgyerek az édesanyját.
A vackorfa a beojtott ággal összenõ,
én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,
én kedvesem,
és szebb is vagyok, miként az éjtszaka
a számlálatlan csillagoktól.

Meleg vagy: esõt hozó tavaszi szél,
mely fogócskára tanítja a gyerekeket
és fölkelti a sáros füveket.
Régóta várt mellem bozontos rengetegje,
hol éhesen meg félfagyottan
indulatok aggancsos csapata öklelõdött
és most, íme,
békén legelteti liliomszavaidat,
meg a violákat.

Mert megjöttél, hisz meg kellett jönnöd,
én kedvesem.

Még sötét van,
leheletünk se látszik,
de ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
odaki hajnalodik
s én még mindig csókokat beszélek.