Most eszembe jutott, Anyukám mesélte, hogy nekem is volt annak idején estefelé egy időszakom, amikor minden ok nélkül üvöltöttem. És akár mit csináltak velem, bömböltem. Pedig akkor többen is ugráltak körülöttem. Aztán egy idő után abbamaradt, csak közben mindenkinek dróton lógtak már az idegei.

Pont ez a kéthónapos kor az, amikor még nem köti őket le semmi. Emlékszem, nekem is voltak olyan napok, amikor ki tudtam volna szaladni a világból a tehetetlenségtől. Kikészítő dolog, ha ott állsz egymagad a babával, főleg kettővel, és foggalmad sincs róla, miért bömböl. De én is csak azt tudom mondani, hogy valahogy túl kell vészelni ezt az időszakot, mert ez is elmúlik egyszer. Mondjuk így egész nap a lakásban elhiszem, hogy kikészülsz.

Senki nincs, akit segítségül hívhatnál? Nagyszülők, rokonok?

Mert mondjuk idegent én sem szívesen kértem volna, de a nagymamákat anál inkább.