Hack Péter

Kétpártrendszer

2005. június 20. 19:19

Hacsak valamilyen drámai fordulat nem következik be a magyar belpolitikában, akkor nem az a kérdés, hogy lesz-e kétpártrendszer, hanem az, hogy mikor? Azok a tényezők, amelyek a politikai élet dinamikáját meghatározzák mind ebbe az irányba mutatnak.

Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy kívánatosnak tartaná a kétpártrendszer kialakulását, az MSZP és az SZDSZ elnöke, pedig kijelentette, hogy ők nem szeretnének kétpártrendszert. A nyilatkozatokból csak az derül, ki, hogy ez a helyzet Orbánnak jó lenne, Hillernek és Kunczénak nem. Amennyiben ugyanis a 2006-os választások eredményeként csak két párt maradna, akkor az az SZDSZ végét és a jelenlegi koalíció bukását jelentené.


A Fidesz a szocialisták 1994-es földcsuszamlás-szerű visszatérése óta azon
dolgozik, hogy a választások két politikai blokk között dőljenek el. El kell ismerni, ennek a helyzetnek a megteremtésében Orbán Viktornak és pártjának komoly érdemei vannak, az egykor sokszínű és tagolt jobboldalon, ma már a Fideszen kívül nincs párt. (Az MDF a választójogi törvény alapján sem 1998-ban, sem 2002-ben nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, csak a Házszabály alapján létrehozott képviselőcsoportja kelti azt a látszatot, mintha létező politikai erőről lenne szó.)

A baloldalon ez az egységesülés nem ment végbe. Azért, mert az MSZP nem törekedett hasonló tudatossággal az SZDSZ bedarálására, persze ez az önmegtartóztatás nem valamifajta magasabb rendű politikai erkölcsiségből, hanem józan pragmatikus megfontolásból adódik. A szocialisták tisztában vannak azzal, hogy jobban járnak, ha az SZDSZ kevéssel öt százalék felett bejut a parlamentbe, mintha négy és fél százalékkal kiesik, mert ez a négy és fél százalék a baloldalon fog hiányozni.

A kétpártrendszer kialakulása azonban nem az „orbáni forgatókönyv” megvalósítását jelenti. Három szorosan összefüggő és egymásra épülő tényező hatására alakulhat ki ez a helyzet:

* A választási rendszer. A magyar választási rendszer két szavazatot biztosít minden választópolgárnak: leadhatja szavazatát körzetének képviselőjelöltjeire illetve a pártlistákra. Ha a választási rendszerünk csak listás elemből állna, ez arányos képviseletet eredményezne. Ekkor nagyobb esélye lenne sokfajta összetételű koalíciós kormány megalakulásának, vagyis a pártok tartózkodnának a potenciális partnerek sárba döngölésétől (vagy sárba „vakondozásától”). Ezzel szemben a magyar rendszerben az a párt jár jól, aki sok egyéni körzetet tud nyerni, mert így kevesebb szavazattal több mandátumot tud szerezni. Ebben a konstrukcióban a győztes sokat visz, ezért még potenciális szövetségeseivel is leszámol, ha ezzel sikerül szavazóit megszerezni. Ez történt a KDNP-vel, a Kisgazdapárttal, az MDF-ből kivált Magyar Néppárttal, és ez történik most az MDF-el is. Lehet, hogy azok, akik a rendszerváltás szabályait megalkották a játékot a labdarúgás szabályai szerint akarták volna játszani, de véletlenül a rögbi szabályait vezették be. Így a pályán lehet ütni, rúgni, öklelni, mert az nyer, aki ezt megteszi.
* A „ha nem mi győzünk végünk” pszichózis mesterséges fenntartása, az ellenféllel szembeni "élet-halál harc", mert így lehet a lehető legnagyobb számú szavazót mozgósítani. A nagy politikai blokkok mögötti szavazók ugyanis úgy érzik, hogy ugyan saját ízlésük és értékrendjük szerinti politikai alakulat nincs, de a hozzájuk közelálló nagy párt még mindig a kisebbik rossz.
* A pártok és főleg a kampány pénzügyi hátterének rendezetlensége. Ma Magyarországon a nagy pártok hivatalosan 386 millió forintot költenek a kampányukra, a valóságos kampányköltség nyolc-tíz milliárd között van. Senki sincs, aki meg tudná mondani, hogy a különbözet honnan, és hogyan jut el a kampány kasszákig. Az a körülmény, hogy ennek a pénzmozgásnak a nagy része illegális, vagy féllegális, azzal a következménnyel jár, hogy egy „adományozó” - amennyiben a lebukást el akarja kerülni - , jól teszi, ha mindkét oldalra juttat adományt, így biztosíthatja be magát. Azt pedig, könnyű belátni, hogy ha az „adományra” szánt összeget csak kétfelé kell osztani, akkor egynek-egynek több jut, így cserébe is többet lehet várni, mintha ugyanezt a pénzt négy-öt felé kellene aprózni.

Ezt a szép új világot pusztán akarattal nem lesz könnyű megváltoztatni, hacsak nem jön egy jó nagy botrány, ami mindent megmozgat, és akár új szabályokat is kikényszerít.

Hack Péter