Oh, Istenem, azok a szép orbáni idők! Amikor minden jó volt, minden jól ment, minden működött.

 

Egy fenét. Semmivel sem volt kevesebb gond, semmivel nem volt kevesebb szegény és semmivel sem mentek jobban a dolgok. Csak minden bajt, problémát, gondot és sikertelenséget elfedett a mindent eluraló rózsaszín propaganda, a merjünk nagyot álmodni gyermetegsége. A jobboldali médiában a szokásos kritikátlanság dúlt, a ballibben pedig a beszarás, a kínos egyensúlyozgatás és a gyávaság.

 

Hogy is írta anno 2001 táján TGM?

 

"...Az a nagy helyzet, hogy a jobboldal megújult győzelmi esélye hűvös, kijózanító fuvallatként lebbent végig a magyarországi közélet pusztaságain. A rádió, tévé és sajtómunkások szembenéztek megélhetési problémáikkal, a marketingesek, a píárosok, a hirdetésszervezők a fejüket ingatják, az aprócska folyóirat és könyvpiac szakemberei tudják, hogy állami támogatás nélkül lehúzhatják a redőnyt, tudják ezt a múzeumigazgatók, galériatulajdonosok, kiállításrendezők, tudják az impresszáriók, hangversenyteremüzemeltetők, színigazgatók, filmrendezők, püspökök, rektorok, kutatóintézeti és főiskolai főigazgatók, könyvtárosok, kutatásprogramtámogatásért folyamodók, reformszellemű köztisztviselők, főorvosok, egyesületi vezetőségek, mindenki, akinek az ötletéhez, az ambícióihoz, a szakmai fejlődéséhez, a segítőkész tenniakarásához pénzre, segítségre, asszisztenciára van szüksége. A pályázatokat, folyamodványokat, még az „európai" pénzeket is az ellenség bírálja el; a kollégák nem szeretik, ha ismertebb értelmiségiek ellenzékiek, és esetleg kiváltják a szélsőjobboldali heccsajtó, majd ennek nyomán a szélsőjobboldali főhivatal, minisztérium, államtitkárság, tárcaközi bizottság, denunciáns sovén egylet és bizottmány neheztelését. A bátrabbja elhallgat, a gyávábbja átáll, a ravaszabbja ellenzéki lapba („veletek vagyok!") ír ártalmatlan, pártsemleges elmélkedést („ne üss, deli levente, fölhagytam a mocskos politikával!"). Hirtelen számos megrögzött balközép hepciáskodó érzi úgy, hogy be kell fejeznie régóta halogatott terjedelmes könyvét (szimfóniáját, önéletrajzát, falfirkagyűjteményét). Sok emberen vesz erőt váratlanul a megkönnyebbülés: alapvetően minden rendben van, az alkotmányos intézmények működnek, a nép és/vagy nemzetgazdaság fejlődik, ráébrednek egyszer csak: mellőzni kell a hisztériát, az elfogultságot, végül is lesznek többpárti választások, ezért harcoltunk, nem? Hát akkor bizony mint igazi demokratáknak el kell viselnünk, hogy az ízlésünknek nem egészen megfelelő társaság van kormányon, vagy a vén apparatcsik Horn talán jobb volt? - kérdezik a váratlanul megkönnyebbültek, akik szerint mindegy most már, milyen, de mégiscsak lesz Nemzeti Színház, és a sok nárcisztikus okoskodó miatt tartja vissza a fiatal, vérprofi Várhegyi államtitkár a mozipénzt; vagy talán azt szeretnéd, hogy ez az istenáldotta tehetség, ez a Bereményi - kérdezik bosszúsan - ne rendezhessen? Várjuk meg a bemutatót; és bár ez így biztos problematikus, de azért valamit végre már tenni kellett a határokon túli magyarokért, a Miépet úgyse hagyja majd Európa, a szociknak meg nincsenek ötleteik, Demszky pedig valószínűleg már lejárt, szegény fiú (kik ezek az új tanácsadói?), mindkét párt (sűrűsödő szófordulat) pedig folytatni fogja a privatizációt (állami gazdaságok, vasút, BKV, villany és vízművek, temetők).

Ilyeneket lehet hallani az established szoclib értelmiség köreiből (no meg: a cigányokért úgyse lehet semmit se tenni már a választások előtt, annyira utálja mindenki a szerencsétleneket, és hát lássuk be, a közbiztonság télleg borzasztó állapotba leledzik...), a radikális baloldaliak meg azt mondják, egyik kutya, másik eb, ki a franc megy el szavazni, ezek mind egyformák, egyik bankár, másik eb.

A helyzet az, hogy be vagytok szarva.

Azokban maradt némi kurázsi, akik némi euroatlanti zsozsóra számíthatnak, a sikeres ösztöndíj és konferenciahiénák (meg persze néhány - egyre kevesebb - kitartó fanatikus). Nem tudom, észrevettétek-e, hogy a sztereotipikus szigligeti („alkotóházi") novellák helyett ma már Németország fölolvasókör­útkarcolatokat, bécsiíróalvasó-találkozótárcákat, eurotámo-gatotterdélyifiatalírótáborelégiákat, szlovéniaiköltőtalálkozó-bordalokat olvasunk nyugati-kultintfölolvasások mellett? „Megvolt már neked, kis húsom, a Vesztfál­csevely?" Az ideérkező ekszpörtökkel viszont csak a törn befejezésével netvörkölhetünk. De azért a nemzetközi endzsíók hazai brancsai (hunglish kiejtéssel persze: brencsei) is vigyáznak, nehogy belekeveredjenek a helyi vitákba, ezt brüsszeli és New York-i főnökeik se szeretik, a mi dolgunk a polisziméking, nem a politiksz, ha tudod, mire gondolok. Ezekre a, már megbocsáss, provinciális bulikra nekem nincs időm, csodálom, hogy te ráérsz olvasni ezt a sok balkáni trágyát, mikor mész ki legközelebb? Ugyan felejtsd már el ezeket a..., mi, Bárdossy? Hóman? Ne is haragudj, de a dolgok nem itt dőlnek el. (Svédjapán angolsággal író nemzetközi Magyarországszakértő, néha belenéz a Budapest Sunba [szerk.: a magyar szélsőjobboldal], szül. Békéscsaba, állampolgársága: magyar, nemzetisége: magyar, anyanyelve: magyar. Be van szarva.) Van abban, amit mond, valami.

Mármost a Magyar Köztársaság alkotmányos intézményei egyáltalán nem működnek rendeltetésszerűen. A parlamentet gyakorlatilag fölszámolták. A Legfölső és az AIkotmánybíróság be van szarva. A legfőbb ügyész is. Az állam azonos lett a kormánnyal. (Úgy is emlegetik a kormányt: az állam, a többi „hatalmi ágak" + az önkormányzatok = 0.) A médiademokráciában a tömegkommunikációs eszközök pluralizmusa majdnem olyan fontos előföltétele a szabad választásoknak, mint a többpártrendszer. Márpedig a médiákat vagy megvették, vagy lenyúlták, vagy megszüntették, vagy némára ijesztették, a többi meg be van szarva. Ha így megy tovább, nem lesz ombudsman. Eggyé olvadt a titkosszolgálat és a propagandacentrum, amely patinás provokációkkal és dezinformációkkal irányítja azt, ami a szabad közéletből megmaradt. (Vö. T. G. M.: „A demokratikus ávó", Népszabadság, 2001. május 2.) A kormányzat nem hajtja végre a neki nem tetsző törvényeket, nem adja ki a neki nem tetsző helyi önkormányzatok jussát, elvonja, tetszése szerint osztogatja a költségvetési pénzeket. Szimbolikusan is szünetelteti a plurális politikát „történeti" retorikával szüntelenül gyalázza a köztársaságot.

Veszélyben a haza.

De ezt nem írjátok meg, mert be vagytok szarva.

Az a mindenki számára nyilvánvaló tény, hogy kormányválság van, nem képezi sajtó és rádióelemzés tárgyát. Mikola minisztert leszavazta saját pártja és kormánya, beleértve a kormánypárt elnökét és a pénzügyminisztert. Ahelyett, hogy lemondott volna, lemondatták a kormánytöbbség hivatalos (és a mostani pártprogramban is változatlanul szereplő) álláspontját képviselő államtitkárokat, nyilván az Orbánimázs Központ Rt, szempontjai szerint. Három döntő fontosságú minisztérium - köztük a FideszMPP 1998-i győzelme szempontjából kulcsjelentőségű környezetvédelmi tárca (hogy a tüdőnkről ne is beszéljünk) évek óta egyszerűen nem működik gazdasági okokból. Az egészségügy és a társadalombiztosítás a jelenlegi kormány elképzeléseinek a középpontjában állt. A csőd 100 %­os. A másik középponti elem a környezetvédelem volt. A kudarc abszolút. Senkinek már föl se tűnt a sajtóban, hogy Illés Zoltán, a zöld téma kormánypárti felelőse, az egyetlen mondanivalóval rendelkező politikus a jobboldalon már nem Fidesz alelnök. Egyedül őt ejtették, mintha nem neki lett volna igaza Torgyán Pepóval szemben. A kormány vereséget vereségre halmoz, de mivel nem írjátok meg, győztesnek látszik. És nem írjátok meg, mert be vagytok szarva. A bányagróf külpolitikája egyetlen nagy, összefüggő krach, de erröl máskor, másutt. Ezt se írjátok meg, evvel még a hallhatatlan ellenzéki pártok is csínján bánnak.

Az OrbánTorgyán kurzus tökéletes összefoglalása a következő hírecske:

„A kormányfőt, illetve az őt kísérő politikusokból, a MÁV vezetőiből álló delegációt a Szlovéniába vezető vasútvonal megnyitására szállító különvonat fél nyolc körül indult a Déli pályaudvrról. A vonat áthaladásáig a főváros és a délnyugati országhatár között szakaszosan lezárták a pályát. A szerelvény indulása előtt mintegy 10 perccel egy mindössze egy villanymozdonyból és egy személykocsiból álló

előfutó vonat haladt el a vonalon. Ezután egy katonai helikopter repülte végig a pályát (nyilván Andrejtól, a moszkvai cipőbolti eladótól rettegnek!), majd néhány perc múlva érkezett a tíz kocsiból, nyolc légkondicionált intercity egységből és két, a kormányfőt és közvetlen környezetét szállító, csak a különvonati szerelvényeken használt luxuskocsiból álló miniszterelnöki vonat, amelyet egy V63-as gyorsvonati mozdony vontatott.

Már az előfutó vonat érkezése előtt tíz perccel leállították a forgalmat az érintett szakaszokon, az állomásokon várakozó utasokat pedig felszóllították hogy hagyják el a peronokat. A félreállított vonatok csak a menetrenden kívüli szerelvény elhaladása után mintegy 20 perccel indultak el, emiatt az összes menetrend szerinti, reggel fél 8 és fél 10 között érkező vonat 20-50 perces késéssel jutott be a végállomásra. Az utasok „... meglehetősen ingerülten viselték a kényelmetlenségeket, elsősorban a tájékoztatás hiánya miatt, illetve azért, mert sokan csak késve jutottak el érettségi vizsgájuk [!] helyszínére." (Népszabadság, 2001. május 17.,csütörtök.).

Comecon-szigetek! Ez olyan jó, mint a New York-i Malév járat eltérítése Washingtonba vagy a Néprajzi Múzeum kizavarásának a terve (az lett volna a miniszterelnöki dolgozószoba), de ezeket is hagytátok feledésbe merülni, mert be vagytok...

Mindebben a szokványos históriában - más demokráciák is így szoktak volt megbukni - az a legnyomasztóbb, hogy a szervilis nyilvánosságnak ez mazochisztikusan imponál. „Ügyes", „vérprofi", „techno", „sikkmodern", „tiszta Amerika": ezt éreztetik a néppel, ezt érzi a nép. És csakugyan, a sok száz megalázó bukta után azt írja a sajtó: ez az ördögien talpraesett Orbán ezt is megúszta. Holott persze azért ússza meg, mert a sajtó azt írja, hogy megúszta. Azt mondják: Orbán nagyszerű a televízióban. Holott mindenki nagyszerű a tévében, aki fikciós tévéműsor főszereplője, akinek mindenki aládolgozik, aki maga írja vagy íratja meg a kérdéseket, amelyekre fiús álszerénységgel maga akar válaszolni..."