Kedves Eszter,

 

vannak úgynevezett emblematikus pillanatok. És ez az volt. Olyan, mint Telekié annak idején. Csak Sólyomnak nem főbelőnie kellett volna magát, hanem megálljt parancsolva elutasítani a megválasztását.

 

Ebben úgy körülbelül biztos vagyok. Az elnökválasztás ideológiai előkészítetlenségében, tehát a hagyományos, többnyire ócska, de mégiscsak valamilyen fügefalevelet pótló csoportképző ideológiák ("a nemzetiek ezt választják, a ballib nemzetárulók amazt" vagy megfordítva) nélkül lelepleződött a hatalmin kívül minden más megfontolást nélkülöző alkotmánytipró és emberi méltóságot sértő értéktelenség.

 

Pedig hát magam is azért voltam Sólyom megválasztása mellett, mert úgy gondoltam, hogy  létezik az emberi minőségnek valamilyen természetes koalíciója, bár - hozzád hasonlóan - magam sem rokonszenvezem Sólyom zöld állásfoglalásainak jó részével és egyáltalán a nyughatatlan és némileg hisztérikus önfejűségre hajló lényével.

 

Ezenkívül meg azt gondoltam, hogy a szocialista párt jelenlegi állagában való fennmaradása árán  a parlamenti és polgári demokráciának az ellenségeivel szembeni küzdelmeit nem szabad, nem érdemes megvívni. Mert a - hogy is nevezzem - polgári progresszió - határain az Mszp túlsúlyba jutott szárnya éppúgy kívül esik, mint a látszatra monolitizált jobboldal jórésze. 

 

De hát, úgy látszik, a jelen együttállásban nem juthat szóhoz a minőség koalíciója, nem engedtetik meg.

 

Meglehetősen pesszimista vagyok e tekintetben: ha nem volnánk a Nato és az Unió tagjai, elháríthatatlannak tartanék egy meciari-tudjmani fordulatot. Így sem tartom kizártnak, kivált az Unió jelen állapotában. Miért is ne? Minden adott hozzá és védtelenek vagyunk vele szemben.

 

Ezt a folyamatot állíthatta volna meg Sólyom László bátor gesztusa.