Üdvözletem!

 

Szörnyű álmom volt éjszaka. Verejtékben úszva riadtam fel.

Most is a hatása alatt vagyok. Nem tudom kiverni a fejemből.

Az álmomban megöregedtem, hajam megöszült, megritkult.

Nyugdijas voltam, és unokáim voltak, a ma még meg sem

született gyermekeimtől. Olyan valóságszerű volt.

Álmomban a gyerekeket elvittem a Vasúttörténeti Parkba.

Nem sok minden változott. A gyep, és a virágok mint régen.

A fák viszont szemmel láthatóan megnőttek, néhányat

kivágtak. A mozdonyok, és a kocsik is kicsit viseletesebbek,

és rozsdásabbak voltak. Az egyik mozdony előtt meghatódva

álltam meg. Ez a park új szerzeménye volt. Egy felújított,

és eredeti színeire visszafestett 1047-es. A MÁV egykori

büszkesége a "Bika" becenevű csoda.

A gyerekek láthatóan jól érezték magukat. Meséltem

Nekik a Bikákról, hogy negyven éve, a beszerzésükkor

milyen nagy szeretet, és öröm övezte őket.

Beszéltem régi időkről, amikor még nem 526 kilométer

vasútvonal volt Magyarországon, és még a nagyobb

falvak is rendelkeztek vasútvonallal, és vasútállomással.

A gyerekek hihetetlenkedve hallgattak, és eldöntötték,

hogy bizony Ők mozdonyvezetők lesznek, ha megnőnek.

Csalódottan kellett tőlem tudomásul, venniük, hogy bizony

már nem képeznek mozdonyvezetőket, és már csak néhányan

maradtak, Ők is a Parkban dolgoznak, különös fénnyel

a szemükben ápolják, szerelik, és fényesítik a múlt századból

ránkmaradt gépcsodákat. A munkájukat hobbiból, ingyen

végzik. A srácok élményekkel gazdagabban tértek haza.

Otthon hallottam meg az új hírt, hogy gazdasági szakemberek

szerint száz kilométer vasútvonalat be kellene zárni, mert

gazdaságtalan az üzemük, és némi pénzt lehetne megtakarítani.

Ekkor riadtam fel álmomból. Sirnom kellett, de már nem tudok.

Eszembe jutott az itteni meddő polémia a mellékvonalak

felszámolásáról.

Nem tudom, hogy mit jelent ez az álom, mindenesetre

meg fogom érni.

Most az unokáimért aggódok.  Normális vagyok???

 

Hát Ti fiúk???