"Eurábia" kísértete...

Miközben az EU további bővítése kapcsán hangzatos viták folynak Európát az Ázsiától elválasztó földrajzi, politikai és kulturális határokról, "Eurábia" kísértete járja be kontinensünket. A nyugat-európai sajtó és könyvkiadás évek óta foglalkozik az EU egyik legnagyobb kihívásával: Nyugat-Európa kulturális és vallási alapokon történő társadalmi átalakulásával, "Eurábia" testet öltő fogalmával vagy a civilizációk összecsapásának fenyegető képével. Habár az uniós politikában még nem, az egyes tagországokban mindinkább átértékelődik a tolerancia fogalma, új megvilágításba helyeződnek a demokrácia legfontosabb elemei és értékei, szigorodik a bevándorlás-politika, egyre többen kételkednek a multikulturális társadalmak fenntarthatóságában, megmutatkoznak a liberális gondolkodás gyakorlati buktatói, s erősödnek a szélsőséges megoldásokat kínáló vallási-politikai nézetek. A politikai korrektség fokozatosan veszít korábbi normaadó funkciójából.
Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok - így Magyarország - médiájának nagy része továbbra is mintha külügynek tekintené az Európai Unió belső problémáit - súlyukhoz viszonyítva ugyanis igen keveset lehet olvasni vagy hallani róluk a hazai médiában, így nem is kerülnek be az emberek hétköznapi gondolkodásába. Ez bizonyos értelemben természetes, hiszen egyelőre az Európai Unió által nyújtott előnyöket és lehetőségeket igyekszünk kihasználni és élvezni.
Iszlám zónák
Mi történik eközben Nyugat-Európában? Bernard Lewis angol történész, korunk talán legtekintélyesebb orientalistája - akinek az iszlámról mint fényes múlt után a "gyűlölet, dac, harag, önsajnálat, szegénység és elnyomás örvényébe" hanyatló civilizációjáról alkotott felfogása óriási hatással van a nyugati közvéleményre - a német Die Welt című lapnak kijelenti: "Európa a század végére muzulmán lesz". Robert Spencer, az Észak-karolinai Egyetem iszlámkutatója viszont azt mondja: jóval hamarabb. Vajon milyen jelenségekből vonnak le neves szakértők efféle következtetést?
A rövid európai körképet kezdjük Svédországgal. Az Aftonbladet napilap egyik cikke szerint Svédország harmadik legnagyobb városában, Malmőben olyan "iszlám zónák" alakultak ki, ahol a világi állam véget ér, és az ország törvényei helyett az imámok által hirdetett törvények uralkodnak. A rendőrség nyilvánosan elismeri, hogy nem képes ellenőrizni egyes városrészek, például a muzulmán bevándorlók lakta Rosengard utcáit. A mentősök sem merészkednek többé erre a környékre rendőri felügyelet nélkül, miután mentés közben többször kövekkel dobálták meg őket, vagy fegyverrel támadtak rájuk erőszakos fiatalok.
Spanyolországban marokkói muzulmán foglyok - többet közülük a 2004. március 11-i madridi vasúti merénylettel összefüggésben tartóztattak le - ellenőrzésük alá vonták, és ugyancsak "iszlám zónának" jelölték ki börtönük egyik szárnyát. Az "iszlám erődjéből" nagy hangerővel muzulmán imákat sugároznak, Oszama bin Laden képeit aggatják a falra, és azt kiabálják: "Megnyerjük a szent háborút!"
Dániában, az Aarhusi Nordgardskolen lett az első olyan "dánmentes" iskola, amelynek diákjai csakis muzulmán bevándorlók, vagyis az ország leggyorsabban gyarapodó kisebbségéhez tartoznak. Dán gimnáziumokban időközben ajánlott irodalom lett a Korán, amelyet azonban - a politikai korrektség fennálló normái szerint - nem lehet kritikusan elemezni.
Európában a legtöbb muzulmán Franciaországban él (becslések szerint a lakosság csaknem tíz százaléka). Tavaly áprilisban kiutasították Abdelkader Yahia Cherif algériai imámot, aki radikális iszlám hitre próbálta téríteni a híveket a katolikus Bretagne kikötőjében, Brestben, és a hatóságok szerint kapcsolatban állt terrortámadásokat előkészítő szervezetekkel is. Egy héttel később a francia belügyminisztérium Lyon Mag nevű helyi lapban tett nyilatkozatát követően kitoloncolta az országból az ugyancsak algériai származású Abdelkader Bouziane imámot is. Az ötvenkét éves, tizenhat gyermekes imám 1980-ban érkezett Franciaországba, és a kilencvenes évektől az iszlám szalafita verzióját, a Korán szó szerinti értelmezését terjesztette Lyonban és környékén. Nyilatkozatában kijelentette, hogy támogatja a többnejűséget, helyesnek tartja a Korán által is előírt feleségverést, illetve reméli, hogy egy nap az egész világ muzulmán lesz. Bouziane így védekezik: "Okfejtésem a Korán szövegében található, és ebben az országban szólásszabadság van." Tavaly Franciaországban, ez év elején pedig Nagy-Britanniában rengeteg feszültséget szült a muzulmán nők fejkendőviselete körüli vita, amelynek eredményeképpen a francia állami iskolákban betiltották a kendő viselését, Nagy-Britanniában azonban nem.
A brit sajtó híradásai szerint Nagy Britanniában, Bradford és Oldham egyes részein ázsiai fiatalok bandái ugyancsak kövekkel dobálták meg a többször riasztott tűzoltókat. 2001. szeptember 11. után a szigetországban is rendszeressé váltak a rendőri razziák, ezek során több olyan muzulmán terroristát vettek őrizetbe, akik biológiai és vegyi fegyverek előállításán dolgoztak, bombatámadásokat terveztek.
Európa legliberálisabb államában, Hollandiában, a XVII. század óta először 2002 májusában fordult elő politikai gyilkosság, melynek Pim Fortuyn lett az áldozata. Habár Fortuyn szociálisan liberális gondolkodó volt, támogatta az emberi jogokat, elvetette a halálbüntetést és a diszkriminációt, mégis felhívta a figyelmet a holland multikulturális nagyvárosokban egyre inkább érzékelhető társadalmi problémákra. Kijelentette: "Nem bölcs dolog fokozni a problémát azáltal, hogy asszimilálódni képtelen muzulmán bevándorlók további millióit engedjük be az országba". Ragaszkodott ahhoz, hogy a Hollandiában élő bevándorlók alkalmazkodjanak a nyugati kultúrához, és ne Hollandiának kelljen alkalmazkodnia a fokozatosan többségbe kerülő muzulmán bevándorlókhoz. Az iszlámot fejletlen, a nőket diszkrimináló kultúrának tekintette. Megalapította az anti-multikulturális "Leefbar Rotterdam" (Élhető Rotterdam) elnevezésű pártot, amelynek elsődleges célja a bevándorlási hullám megállítása volt. A homoszexuális politikussal egy holland állatjogi aktivista végzett, aki Fortuynt a bevándorlásról alkotott nézete miatt fasisztának minősítette. Közismert tény, hogy tavaly novemberben Theo van Gogh, az iszlámot bíráló filmrendező, rovatvezető lett egy huszonhat éves marokkói bevándorló áldozata. A merénylethez a filmrendező Alávetettség című rövidfilmje vezetett. A gyilkos üzenete a következő volt: "Hollandia a zsidók irányítása alatt áll. "Szent háborút" Hirsi Ali, az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia, Európa és minden hitetlen ellen." 2004 áprilisában a szomáliai származású, liberális párti (VVD - Szabadság és Demokrácia Pártja) képviselőnő, Ayaan Hirsi Ali az amszterdami El Tawheed mecset bezárását követelte a kormánytól az Algemeen Dagblad című lapban, mivel a mecset a női nemi szervek megcsonkítására, a feleségek verésére és a homoszexuálisok kivégzésére felszólító könyveket publikált és árult. A holland kormány intézkedései után a mecset vezetői úgy érezték, az európai iszlám intézmények elleni támadás áldozatai lettek.
A norvég Aftenposten című napilap feltárta, hogy a pakisztáni muzulmán vezető, Kazi Huszein Ahmed "korábban kedvező megjegyzéseket tett Oszama bin Ladenre és pártjára, a Dzsamaat-e-Iszlámíra, s az al-Kaida hőseit is éljenezte." Norvégia készségesen fogadta be Kazi Huszein Ahmedet, aki az oslói Muzulmán Kulturális Központban tartott nyilvános beszédet. A norvég médiában azonban nem volt hajlandó választ adni arra a kérdésre, hogy egyetért-e a homoszexuálisok kivégzésével. A Van Gogh-gyilkosság után a szélsőjobboldali Fremskrittspartiet (Haladáspárt) elsőként szólította fel a kormányt arra, hogy szigorúbban ellenőrizze a Norvégiában élő szélsőséges muzulmán köröket, és tegye kötelezővé az imámok hivatalos elismerését.
Eurábia szövedéke
Nyugat-Európa legnagyobb országaiban ma több mint 12 millió muzulmán él. Mikor és hogyan jelentek meg Európában ilyen nagy számban? Hogyan és miért alakultak ki az imént vázolt kulturális-társadalmi feszültségek? A bevándorlók első hullámának egy része Nyugat-Európa régi gyarmatairól: Ázsiából, Afrikából és a Karib-térségből érkezett, a hatvanas évek elején. Az 1970-es évektől már a gazdasági, politikai menekültek is nagy számban megjelentek. Az új liberális bevándorlási törvények lehetővé tették a családegyesítést is, így az Európába települt bevándorló családok nagy része népesebbé vált. A bevándorlók számának radikális növekedéséhez hozzájárult a magas népszaporulat, az illegális bevándorlók megjelenése és a gyakori névházasság is. Az ily módon kialakult második és harmadik generációra gyakran jellemző, hogy saját közösségének határain belül marad, nem beszéli a befogadó ország nyelvét, elutasítja törvényeit, s ez lehetetlenné teszi integrálódását. A beilleszkedés nehézségét paradox módon még az is erősítette, hogy a befogadó országok a multikulturalizmus nevében mecseteket, muzulmán egyházi iskolákat és lakást biztosítottak a muzulmán bevándorlóknak, ám ezzel valójában tovább erősítették elkülönülésüket.
Robert Spencer iszlámszakértő szerint a dzsihád minden muzulmán kötelessége. A dzsihádot többféleképpen lehet értelmezni: az iszlám hit megvédése a kritika ellen, az iszlám terjeszkedésének a támogatása anyagilag, erőszakkal vagy gyakran a nem muzulmán országokba való bevándorlással, szaporodással. A muzulmán asszonyok átlagban 6,9, a nyugat-európai nők 1,66 gyermeket szülnek.
Hirsi Ali az áthidalhatatlan kulturális szakadékban látja a muzulmánok európai integrálódásának lehetetlenségét. "Az iszlám lényege teljesen inkompatibilis a liberális demokráciával." Minden muzulmánnak a saría, az iszlám vallásos jog szerint kell élnie. Sultanah Parvin, Nagy-Britanniában élő tanár a Guardian című lapnak nyilatkozva szintén megállapítja: "Az iszlám nem fér meg a szabadság és választás nyugati fogalmaival - ez lehetőséget adna a nőknek például arra, hogy miniszoknyát hordjanak. Az iszlám szemszögéből ez elfogadhatatlan."
Mi lehet az oka, hogy az óriási kulturális különbségek ellenére az iszlám ilyen radikálisan terjed Európában? Az egyiptomi zsidó származású Bat Ye'or, a muzulmán-nem muzulmán kapcsolatok és a militáns iszlám szakértője Eurábia című könyvében azt írja, hogy Európa harminc évvel ezelőtt a politikai megbékélés, alkalmazkodás és az iszlám kultúra előtti engedelmesség lejtőjén indult el, rövid távú politikai és gazdasági célok elérését szem előtt tartva. Mára a zsidó-keresztény civilizáció szülőhelyéből Eurábiává vált: átmeneti világi muzulmán társadalommá, amelyben a zsidó-keresztény hagyományok gyorsan eltűnnek. Robert Spencer magyarázata szerint sok európai is rokonszenvezik az iszlámmal, sőt fel is veszi azt a hitet, amely sok olyan embernek vonzó, aki megcsömörlött az "immorális" nyugati világtól, elnyomva érzi magát, vagy úgy érzi, hogy a társadalom peremére szorult.
Szigorodó bevándorlás-politika
Hogyan reagálnak a kialakult helyzetre Európa országai? Általánosságban megállapítható, hogy mindegyik nyugat-európai ország a korábbiakhoz képest szigorúbban lép fel; még a második világháború vége óta lelkifurdalástól gyötört Németország is. A bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber kijelentette: "Itt nincs hely a "gyűlölet szónokainak" és a nők elnyomóinak. A bevándorlók el kell, hogy fogadják a német értékeket. Akik nem fogadják el, azoknak azt mondhatom: nem a megfelelő országot választották."
A holland jobboldali parlamenti képviselő, Geert Wilders így fogalmazott: "Eddig toleránsak voltunk a nem toleránsakkal szemben, és cserébe intoleranciát kaptunk. Ha a törvény, legyen az holland vagy uniós, garantálni akarja a biztonságot, a törvénynek meg kell változnia. Ha szükséges, megváltoztatjuk alkotmányunkat és az európai szerződéseket is." Hollandiában azonban nemcsak a jobboldali politikusok, hanem a zöldek, a liberálisok és a munkáspártiak is elismerik a helyzet tarthatatlanságát. Ennek egyik eredménye, hogy a korábbi 43 ezer helyett évente már csak tízezer menekült ügyét tárgyalják, s a kérelmek kilenctizedét visszautasítják.
Dániában tavaly Bertel Harder menekült-, bevándorlás- és integrációs-ügyi miniszter közölte: kormánya - a nemzetközi egyezmények felrúgása nélkül - drasztikusan csökkenti a bevándorlók számát. A korábbi szabályzáshoz képest, a menekültek három év helyett hét év után kapnak állandó tartózkodási engedélyt. A külföldről érkező házastársakat, akik hét éven belül elválnak, kitoloncolják. Az ország által befogadott menekültek száma 1993-ban 14 347 volt, ez a szám 2003-ban már 3500-ra csökkent.
Egyedül talán Nagy-Britannia nem tett eddig hasonló radikális intézkedéseket. Azok a szomáliaiak, akik elfogadhatatlannak érzik a holland "erőltetett asszimilációs" politikát, nagy számban az angol Leicester vagy Birmingham városokba költöznek. A Brit Bevándorlási Hivatal adatai szerint 2003-ban 18 050 szomáliai települt le Nagy-Britanniában, ezzel ők képezik a menekültstátusra jelentkezők legnagyobb csoportját. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a brit lakosság 74 százaléka szerint a kormány nem nyílt és őszinte a bevándorlók ügyében. A brit kormány valóban nem következetes álláspontot képvisel e tekintetben. Tony Blair miniszterelnök 2005. február elején kijelentette: a bevándorlóknak új, keményebb feltételeket szabnak. Egy héttel később Charles Clarke belügyminiszter viszont azt közölte: "Több bevándorlót akarunk, hogy többen jöhessenek Nagy-Britanniába tanulni, dolgozni vagy menekültként."
Ezzel együtt az EU-ban az elmúlt esztendőben 22 százalékkal kevesebb menedékkérő-lapot igényeltek, mint 2003-ban.
Az EU-nak bevándorlókra van szüksége?
Ha az Európai Unió egy belső határok nélküli életközösség, akkor a bevándorlást az Európai Unió szintjén is kell szabályozni. Az uniós útlevelet az összes tagországban elismerik, tehát ha valakit az egyik országból kitoloncolnak vagy menekültként fogadnak be, az érvényes intézkedésnek számít az összes többi uniós országban is. Ám az európai politika szintjén az egyes tagországokban meghozott intézkedéseknek ellentmondó szabályozások vannak érvényben. Vladimír Spidla, az EU munka- és társadalomügyi biztosa februárban jelentette ki Brüsszelben: "Európának nagyszámú gazdasági bevándorlóra van szüksége. Ha a következő két hétre gondolunk, természetesen nem úgy tűnik, de hosszú távon nézve mindenképpen szükség van bevándorlókra." Az Európai Unió a vámhatárokat képes eltörölni, de vajon meg tud-e birkózni a bevándorlás okozta kihívásokkal?
Nyugat Európában a VII-VIII. század óta nem volt ilyen óriási mértékű változás a lakosság összetételében. Az átalakulás jellemzője, hogy az állampolgárság nem nemzeti, hanem egyre inkább vallási dimenziót kap. Az európai országokba beágyazódott muzulmán közösségek vallási identitásuk alapján határozzák meg állampolgárságukat, és vesznek részt a politikai életben. Ezzel szemben a zsidó-keresztény gyökerekre hivatkozó Európa vallási értelemben egyre kevésbé egységes. "Nyugatiságunk" közös hivatkozási pontjai az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a közösségi vívmányok vagy a demokrácia értékei lehetnek. Csakhogy a jogok és szabadságok világában az iszlám nyugat-európai jelenlétének eredményeképpen sokasodnak a vallásszabadság, a tolerancia, a szabad véleménynyilvánítás és vallásgyakorlás körüli ellentmondások. A vallás erősödő befolyásának hatására az európai demokráciák pluralizmusa új kihívások elé néz. Legnagyobb feladata az lesz, hogy kritikusan felülvizsgálja jelen helyzetét, megteremtse a tolerancia és a kulturális különbségek közti egyensúlyviszonyt, új kereteket és határokat szabjon önmagának - mielőtt ismét végigsöpörne Európán az idegengyűlölet, vagy a civilizációs összecsapásban teljesen eltűnnének Európa népei.
Ha a magyar közvélemény figyelmét leköti is a "baloldal" és a "jobboldal" esetenként terméketlen, szellemi-fogalmi innovációk hiányát mutató viaskodása, a politikai döntéshozóknak és az értelmiségi elitnek előbb-utóbb le kell vonnia következtetéseket az Eurábia kísértetét tápláló tényekből. Amennyire jogában áll hallgatni, annyira kötelessége beszélni is, éppen azért, hogy a közvélemény látószöge európaivá szélesedjék.

Csizmadia Daniella

 

Élet és Irodalom, 2005.06.03.