A „finnugor régészet”

 

A régészek általában kultúrákat tárnak fel és legjobbjaik észrevehetően óvakodnak attól, hogy azok nyelvét meghatározzák, hiszen írásleletek híján erre nagyon kevés az esély. Ezért aztán a finnugor régészet megnevezés gondolatébresztő, vagy inkább meglepő.

 A szóhasználattal Fodor István „A finnugor régészet fő kérdései” c. dolgozatának címében találkozhatunk (Hajdú/1975/48). Szerinte „Finnugor régészetnek nevezzük e tudományszak azon ágát, amely a különböző tudományágak eredményeit felhasználó komplex vizsgálat által finnugor tárgyi hagyatéknak meghatározott régészeti emlékanyagot tárja fel és kutatja.”

Kérdés: van-e olyan komplex módszer, amellyel a néma tárgyak biztonsággal megszólaltathatók? S nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az áhított komplex módszert egy konszenzus helyettesíti, amely nagyjából azon alapszik, hogy a magyarság számára néhány magyargyűlölő idegen a senki által nem igényelt tajgát utalta ki őshaza céljára?

Bakay Kornél világosan fogalmaz, amikor a régészetben tetten érhető finnugrista tendenciákról szól. „Először is: finnugor hagyaték nincs. Vannak tárgyi emlékei a voguloknak, az osztyákoknak, az udmurtoknak, a komiknak, a cseremiszeknek, a finneknek, az észteknek, etc, de finnugoroknak nincs. De már itt megjegyzendő, hogy a biztosan az un. finnugor népekhez köthető tárgyi emlékek és temetkezések túlnyomórészt középkoriak, illetve a vogulok és osztyákok esetében újkoriak! „

A kérdés azonban nem a középkori és az újkori, hanem az évezredekkel korábbi régészeti emlékek miatt érdekes. Tulajdonképpen úgy szól, hogy képes-e a régészet meghatározni azt a területet, ahol a „finnugor népek” őshazája volt?

Bartha Antal (1988/109) mindenki számára jól érthetően válaszol erre a kérdésre: „Az eltűnt és élő finnugor népektől a bronzkori műveltségekhez vezető nyomokat elmosta az idő”.

Hozzátehetjük Vékony Gábor (2002/156) álláspontját is, aki „sötét kor”-nak nevezi a Kr. e. 1300-tól az V. századig (tehát a hun korig) terjedő, finnugor szempontból adathiányos időszakot. Az elnevezés szemléletes, megérthető belőle, számíthatunk-e megbízható adatokra a „finnugor régészet”-től.

Ilyeneket olvashatunk a régész szerző által írt, de elsősorban nyelvi, másodsorban történeti adatokra épített fejezetben: „nem nyújt segítséget itt a régészet sem … Kevéssé használható a korai ősmagyar kor forrásaként a régészeti anyag. … Eme nehézségeket tetézi Kelet-Európában a régészeti kép hiányos volta, amely bizonyos történeti időszakokban olyan mértékű, hogy több nép is lehet Kelet-Európában, amelynek régészeti hagyatékát 100-500 éves időszakokban egyáltalán nem ismerjük. Másrészt az ugor egység felbomlása azt jelentette, hogy az egykori „nagy” nép „kis” népekre bomlott, s ezek a kis népek új kulturális hatásoknak kitéve régészetileg egymástól is különböznek, ugyanakkor saját környezetükhöz hasonulnak.” Azaz nincs semmi, amit régészetileg meg lehetne ragadni. A Vékony Gábor által meghatározott sötét kor közbeékelődése miatt valójában elsötétült az azt megelőző összes kor is a finnugrista régészek számára, hiszen összekötő kapocs nélkül pusztán találgatásokra vannak utalva.

Vékony Gábor álláspontjából (bár ezt a megfogalmazást gondosan kerüli) egyúttal az is világossá válik, hogy a magyarság és egyes „finnugor” népek őseinek hun kori felbukkanása a régészeti leletek között összefügghet a hunok feltűnésével. Például úgy, hogy eleink a hun kötelékekben érkeztek.

 A finnugor régészet eredményessége nem csak a sötét kor adathiányán bukik meg.

 Bakay Kornél kérdezi: „És miért „komplex” az a módszer, amely eleve kirekesztő, hiszen csak az Urál-vidékét, a Baltikumot, a Volga-Oka-Káma mellékét és Szibériát hajlandó vizsgálat alá vonni, mégpedig úgy, hogy az un. visszatekintő … módszert alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy az újkori(!) népművészeti motívumok és a különböző korú sziklarajzok alapján mond ki etnikai meghatározásokat, mert a népművészetben rendkívül sok, a régészeti korokba visszavezethető jegyet találunk”

 Az effajta etnikai meghatározások elvét Vékony Gábor így határozza meg: „Az oroszországi régészet kulturális azonosításai többek között a jelenlegi népművészet és a régi kultúrák díszítőművészetének összehasonlításai alapján történnek, lehetőleg úgy, hogy az egyes népek régi emlékei arra a területre kerüljenek, ahol az illető népek ma is laknak.” (Vékony/2002/139)

 Joggal mondja Baklay Kornél, hogy ha ez tudományos érv, akkor a Kárpát-medence valamennyi őskori műveltségét eleve magyarnak kellene meghatároznunk.
 A hazai és a külföldi finnugristák kettős mércével dolgoznak. Egyfelől minden fenntartás nélkül elfogadják az un. finnugor népek jelenkori lakhelyein feltárt régészeti emlékeket és helynévi anyagokat, mint az ő elődeik kizárólagos hagyatékát, másfelől dühödt támadások kíséretében elvetik például a magyarok elődeinek tartott emlékek csaknem teljes anyagát. (Bakay/2005/115-120)