Valami megváltozott Neckermannék házatáján. Eddig, miután néhányszor igénybe vettem, olyan benyomásom alakult ki, hogy a Neckermann nem olcsó, de megbízható szereplője a honi utazási piacnak. Mos viszont… Egy utószezoni olaszországi apartmant kívántam (májusban) lekötni ill. befizetni, ezt előbb gondosan kiválasztottam a Neckermann színes katalógusából, és bementem a Szt.István krt.29. (Nyugati tér) alatti irodába. Már az gyanús volt egy kicsit, hogy az ügyintéző hölgy borzasztóan el volt foglalva valami adminisztrációval, emiatt 20 percig instanciáztam az asztal előtt, miközben ő cca.2 percenként „egy kis türelmet” kért. A korábbi években megszoktam náluk, hogy az ügyfél fontosabb volt, mint a papírmunka, ha kudschaft jött, azt félretették. Ám ezt még lenyeltem volna. Amikor papírmunka végeztével rám került a sor, előadtam a kívánságomat, egy viszonylag olcsó apartmant az észak adria egyik közismert üdülőhelyén. Egy – két kattintás a computeren és a hölgy lakonikusan közölte: „nincs.” Vagyis nem: „sajnos már elkelt” vagy valami ilyesmi, hanem nincs és kész. Ezután – még mindig gyanútlanul – elkértem újra a katalógust, gondolván: választok másikat. Amíg lapozgattam, a hölgyet telefonhoz hívták. Ezalatt valami nem volt világos, ezért kérdéssel fordultam a szomszéd asztalnál az éppen szabad másik hölgyhöz. Ő készségesen segített, ám közben halkra fogott szóval elárulta: a kért apartman – és most jön a lényeg – SOHA NEM IS VOLT a valóságos kínálatban, valószínűleg – olcsó lévén – már a katalógus kiadása előtt megkapták a csókosok, vagy egyáltalán nem is volt, a fontos az, hogy nekik az adatbázis egyetlen darabot sem engedett ebből eladni, amióta a katalógus megjelent. Elgondolkodva a dolgon, azért mégis találtam a katalógusban egy másik – persze nem jobb, csak jóval drágább – apartmant, így amikor a hölgy befejezte a telefonbeszélgetést, ráböktem arra. És íme láss csodát: AZ volt. A legfontosabb azonban most jön: miután mindenben megegyeztünk, és fizetésre került a sor, átadtam a bankkártyámat, ő pedig – ahelyett, hogy annak rendje és módja szerint –lehúzta volna, szépen komótosan elkezdte felírni a kártya számát! Úgy kaptam ki a kezéből a kártyámat, mint akit a bolha csípett meg. Felháborodott tiltakozásomra felelős vállvonogatás kíséretében csak annyit mondott, hogy nekik ez előírás, ha nem akarom akkor fizessek készpénzben. Nos: ebben a pillanatban döntöttem el nagy – nagy szomorúsággal, hogy a Neckermannt örökre elfelejtem. A dolog azért azóta is foglalkoztat: vajjon a „jónevű” Neckermann ezt teszi a németországi ügyfeleivel is?