Etruszk-magyar nyelvi-kulturális rokonság (3)

Az etruszk szóképzésben feltűnő a raghalmozás (a ragláncok) jellegzetes „finnugor” jelensége, így pl. az ún. kettős, sőt hármas birtokos eset. Az egymásra rakódott ragok különböző természetűek és értékűek lehetnek, mint pl. amikor helyhatározórag kapcsolódik a birtokos esethez (Pallottino/1980/213-214).

Mindezen jellegzetességeket – a mássalhangzó-elhalkulásokkal és magánhangó-kivetésekkel együtt – azonos formában megtaláljuk a sumér nyelvben is. A zöngés mássalhangzók zöngétlenné válása vagy egyes magánhangzók eltűnése az etruszkkal teljesen párhuzamos módon a sumérben is csak a kései szövegekben jelentkezik, amikor a sumér már igen erőteljes szemita hatások alatt állt, s élő nyelvként való használata nemsokára meg is szűnt. E nyelvtani és hangtörténeti megegyezések azért különösen fontosak, mert az alább bemutatandó sumér-etruszk szópárhuzamok látszólagos hangtani eltéréseinek jobb megértéséhez lényegesen hozzájárulnak.

Az etruszk-magyar párhuzamok anatóliai-mezopotámiai eredetére utal, hogy a következő ragok egyeznek a sumérban, az etruszkban és a magyar nyelvben:

etruszk -eri ,,-nak, -ért"; sumér -ra, ir, -er "zu, auf, für"; magyar -ra, -re, -ért.

etruszk - ethi; sumér -da, -de, -di; magyar -d, -da, de lokativuszrag (pl. oda, ide, Várad, Várda).