Múltkoriban egy szép napos szombati délelőttön kitelepedtem az erkélyre reggelizni. Mivel csak délelőtt süt ide a nap, én meg nem vagyok egy koránkelő típus (elég nekem hétközben) ezért jól meg kell becsülni a lehetőséget.

Hogy lassan a lényegre térjek, lekváros kenyeret ettem, méghozzá áfonyalekvárosat (lehet, ez fontos, a részletekben rejtőzik a lényeg :) ). Hamar feltűnt, hogy ha megfelelő szögben tartom a kenyeret, akkor milyen szépen tükröződik benne a nap. Egészen kis dőlészszög-változtatás hatására sokszáznyi kis apró, csillámló fénypont jelent meg a kenyéren, s másik sokszáz pedig eltűnt.

Így leírva nem tűnik valami nagy dolognak, de ott és akkor nagyon megfogott. Vagy negyedőráig bámultam, míg győzött az éhség :)