A napokban figyeltem a körülöttem lévő világot. Olyan dolgokra, jelenségekre koncentráltam, amik jelenléte eddig is természetes volt. De mégis, ha jobban megfigyelem, apró kis csodákat látok mindenhol...

A kertben, a fészekből kiesett egy kis rigó fióka. Van egy nagy, fekete macskám, aki azonnal ott termett, hogy megkaparintsa a könnyű prédát. Igen ám, de a rigómama nyomban leszállt a macska orra elé, széttárta szárnyát, és őrült csattogással támadt a ragadozóra. A macska hátrált és végül feladta. Az egész nem volt több pár pillanatnál.

Éjszaka sokszor nézem az eget, a csillagokat. Mozognak (de hát persze, hiszen a levegő hőmérséklet-változása mozgatja őket), és azon gondolkodom, hogy melyik lehet élő csillag, és melyik az ami már nem létezik, most ért el csupán a fénye hozzánk. Egy fényév! Úristen, mennyi is az! És ezek több millió fényévről jönnek! Nehéz ezt felfogni, valahogy úgy, mint a világmindenséget.

Meg a halált...