Teremtő, terem.

A TESz nem szentel önálló szócikket a teremtőnek, a véle összefüggő terem-ről pedig azt állítja, hogy ismeretlen eredetű, a szóvégi m képző volta nem igazolható, ugor egyeztetése nem fogadható el, török származtatása pedig téves.

Mario Alinei a terem szót az etruszk-latin atrium-mal „a római ház legnagyobb terme” azonosítja s megemlíti az altáji és szláv párhuzamokat (pl. mongol terme „fal, kerítés”, bolgár trem „terem, padlózat, csarnok”, orosz terem „terem”).

A legnagyobb csarnokokat nyilván azért nevezték el teremnek, mert abban hódoltak a Teremtőnek.

Kállay ferenc nem hagyja magyarázatlanul ősvallásunk e fontos szavát. Azonban nincs igaza, amikor azt állítja, hogy eleink eredetileg a Teremtő szót használták volna az isten kifejezésére, mert az alakja nem elég archaikus. A teremtő csak egy volt az isten jelzői és nevei közül. Ezt ugyan ebben a formában is sokáig használhatták (vö. az obi-ugor Numi Torem isten nevét a Róma – az etruszk Ruma – alapítási mondájában szereplő Numitor  névvel!), de a kőkori előzmények inkább a szótőhöz hasonlíthattak.

Helyesen említi ugyanakkor a finnugor népek által használt, istent jelölő tarom, torim stb., a lappoknál tisztelt Tiermes és a kelta Taranis és Taramis alakokat (ez utóbbi a mennydörgő isten neve). Mindezeket a skandináviai Thor istennel veti össze, azaz ő is eljut a teremtő tövét képező hangalakhoz.

Természetesen nem szükséges a teremtőt a germán Thor-ból magyarázni, mert hasonló nevű istenekkel rendelkeznek más népek is. A Thor például a hatti/hettita Taru leszármazottja is lehet, ennek tövében pedig talán a Ta/Da istennév rejtőzik, amely a villámcsapás hangját utánzó szóra mehet vissza. Mindezek a párhuzamok a teremtő név gyökereit a közel-keleti őshazába vezetik vissza.