Nemtom, hogy mit értesz azon, hogy "legyen jobb". Az említettek hôssé váltak, ezzel kiérdemelt személyes anyagi jólétükrôl a kormányoknak kell gondoskodniuk (ha nem gondoskodtak, figyelmeztess rá), attól a gondolattól pedig, hogy pusztán régi  hôstetteik miatt vezetô pozíciót kaphatnának, a hátam borsódzik, láttam már ilyet, nem ez a demokrácia. Pongrácz Gergelyrôl két, számomra egyformán tökéletesen szavahihetô embertôl hallottam egymással szögesen ellenkezô véleményt. Béke poraira.

Annak, hogy Romániában, Bulgáriában, Albániában (hozzáteszem: Szerbiában, a szovjet utódállamokban, kivéve a Baltikumot), tehát a Köztes-Európán, a nyugati kereszténység domíniumán kívül esô országokban másként alakult a helyzet 90 után, szvsz masszívabb történelmi okai vannak. mint hogy nem volt forradalom vagy forradalomszerüség. Sôt, éppen a masszív tört. okok miatt nem volt.

A Kádár-rendszer kompromisszumos jellegében (értekeljük, ahogy akarjuk) nem csupán a forradalomnak volt szerepe, hanem legalább ennyire azoknak, akik a kompromisszumot megkötötték, beleértve Kádárt és Aczélt, a kommunista establishment pozitívabb figuráit (mint Nyers vagy Fehér Lajos), tömérdek szakembert (akik közül utólag sokan azt igyekeztek bizonygatni, hogy ôk mindvégig ellenálltak), sôt az átálló 56-osokat is. A 90 utáni történésekre ennek a kompromisszumos berendezkedésnek szerintem negatív hatása is volt, úgyhogy ma lényegében ott tartunk, mint ahol ezt a kompromisszumot felmondták (Lengyelország), széttaposták (Csehország) vagy soha nem is volt (Baltikum), azzal a különbséggel, hogy ahol - mint a Baltikumban - egyértelmü és durva politikai és nemzeti elnyomás volt, ott megmaradt az egészséges veszélyérzet és - ahogy a kórokozók elleni védekezés mozgósítja a szervezet tartalékait - jobban müködnek a túlélési ösztönök.