Szerintem a közös pont minden "népboldogító - népbolondító" eszmében a fanatikus, irrealisztikus idealizmus. Amikor egy csoport elveszíti a realitás és kritikai érzékét, akkor azt hiszi, hogy ők a világ megváltásának egyedüli forrásai. Ez vezet a legszörnyűbb mészárlásokhoz.

 Érdemes megnézni, hogy, ha a kereszténységet vesszük, Jézus senkit sem próbált "megtéríteni", csak hívta az embereket. A tanítványai, évszázadok múlva, viszont akár erőszakkal is képesek voltak téríteni, és a vallásról mit sem tudó "vademberek" fejére csorgatták a szenteltvizet.

 Buddha sem volt erőszakos, sőt, kifejezetten békés tanokat hírdetett, mégis, ha jól emlékszem, a buddhizmusnak is volt erőszakos időszaka.

 Az iszlámról dirket nem nyilatkozom, mert nem akarok olajat önteni a tűzre. Mindenesetre itt is az irrealisztikus idealizmus a baj forrása.

 A kommunizmus szülőatyjai, Marx és Engels, jólelkű, szociálisan érzékeny tudósok voltak, Leninék viszont fanatikusok, akik az eszmét jelentősen megváltoztatták, és kikövezték az utat a brutális paranoiás Sztálinnak.

Tessék megnézni, hogy a valóban marxi alapokon nyugvó szociáldemokrácia (és az erre reagáló keresztényszocializmus) mit ért el: emberközelíbbé tette a kapitalizmust.  A fasizmusról és a nácizmusról nehezebb lenne kimutatni a jószándékú kezdeteket, hiszen annyi vér tapad hozzájuk. Mindenesetre a fasizmus éppen ugyanarról a tőröl fakad, mint a szocializmus, és erőteljesen idealista.