Muntanitz Creative Commons License 2005.05.23 0 0 1631
A Pécset "sajnos" nem előztük meg, és papírforma eredmények alapján nem is fogjuk. Elsődlegesen a több győzelem rangsorol az azonos pontszámmal álló csapatok közt, ha ez is egyforma, akkor a gólkülönbség, s csak harmadik szempont az egymás elleni eredmények egyenlege a bajnokság folyamán. Mivel a Péccsel azonos pontszámúak vagyunk, s a győzelmek száma is megegyező, a gólkülönbség az ő javukra dől. S mivel alighanem leverik az utolsó fordulóban a Békéscsabát, őket aligha előzzük meg. Akiket én gondoltam, hogy megelőzhetünk, az a Vasas és a Honvéd, ők ugyanis ebben a sorrendben az MTK-val illetve a Fradival játszanak, s ez utóbbi két csapat valószínűleg még hajtani fog az utolsó nemzetközi kupaindulást nyújtó helyezésért. Ha tehát bejön a papírforma (aminek természetesen az is része, hogy győzünk a Nyíregy ellen itthon), akkor tizenegyedikek lehetünk, bár, ahogy Balu1st is írta, valóban már a 12. hely is az eddigi legjobb eredményünk lenne.
Előzmény: kaposvari (1630)