A visszafejtés egyenlő az oldással, mint mentális magatartással. Felteszem a kérdést, hogy miért tartom ezt vagy azt igaznak, helyesnek, és rájövök, hogy önkényesen meghatározott alapjai vannak a dolognak. Lehet ezt egy szigorú gondolatmenet útján "visszafejteni", vagy egyszerűen csak elengedem a dogmáimat, és szembetalálom magam a közvetlen valósággal. Sok meditációs technika szól erről.
Nem azt mondom, hogy nincs valóság. Van valóság. Hanem ez nem egy abszolút alapvető érvényességű állítás. Az, hogy "van valóság", és hogy "nincs valóság", ahogy itt most érted, egymásnak nem ellentmondó állítások, mert nem ugyanarra vonatkoznak. Más szinten vannak. Azon a szinten, ahol van értelme annak az állításnak, hogy "van valóság", azon a szinten igaz is. Az alapvetőbb tudati szinten nem az derül ki, hogy nem igaz, hanem hogy estleges az érvényessége.
Egy hasonló dolog, ha például azt mondom, hogy az önkielégítés bűnös dolog. Ennek egy bizonyos kulturális mátrixban van értelme, abban a mátrixban, ahol egy bizonyos értelmet nyer a "bűn" fogalma. Az alapvetőbb szinten kiderül, hogy ez csak egy kulturális mátrix, nem abszolútum. Nem az derül ki, hogy nem igaz.
Node, látom, téged tényleg a sátánizmus érdekel, a morális aspektusairól kérdezed a véleményemet: az élet versengés, ez a darwini szemlélet szerint igaz. De a darwini szemlélet is egy esetlegesen igazolt szemlélet a sok közül. Éppen ugyanennyire igaz, hogy az élet partnerkapcsolatokra és szimbiózisokra épül. Nem az marad életben, aki erősebb, hanem az marad életben, aki úgy tud alkalmazkodni a többiek igányeihez, a közös igényekhez, hogy fennmaradjon és virágozzon az egész rendszer. Ha egy ragadozó olyan nagyon erőssé fejlődik, hogy a zsákmányállatok erős példányait is megöli, akkor eleinte elszaporodhat, de kipusztítja a zsákmányállatot, és ő is ki fog pusztulni. A biológiai rendszer egyensúlyának folyamatos fenntartása adja az élet fennmaradását.
Ha ez a dogma megdől, ezt kérdezed, akkor a partnerkapcsolat marad. És bizony az a helyzet, hogy tízezer éve győzelmet arattunk. Már nem kell azzal töltenünk az időnket, hogy oroszlánok elől menekülünk és fahusángokkal prérikutyákat kergetünk. De a régi mentalitás, ami olyan jól szolgált minket sok tízezer éven keresztül, megmaradt. A versengés és dominancia mentalitása, ami minden főemlősre jellemző. Az az elv, amit mondasz, hogy az élet versengés, ebből a szavannai majoméletből maradt ránk, de azután, hogy győzelmet arattunk, ellenünk fordult, és destruktívvá vált. Egymás ellen fordultunk. Már nem a túlélés a tét. Megváltoztak a viszonyok. Valóban nagyon ősi elv, amiről beszélsz, és hatalma van az ősiségénél fogva, csak éppen nem különösebben összeegyeztethető az egészséges emberi élettel.
De nem hiszem, hogy a dogmák "megdöntése" lenne a cél. Az elképzelések hasznosak, amíg öncélúvá nem válnak. A versengés mentalitása is hasznos, amíg nem fordul azok ellen az alapvetőbb valóságszintek ellen, amik kitermelték. Mint a ragadozó esetében, aki kiirtja a saját táplálékát. A hibát akkor követjük el, amikor egy elképzelésnek abszolút alapvető érvényességet tulajdonítunk. Mint például egy egyházi dogmának, vagy például az egyén indíttatásainak. Nem attól leszünk betegek, ha versengünk. Hanem attól, ha azt isszük, hogy a versengés az abszolút végső érvényességű elv. Ez a görcsösség okozza az öncélúságot és a halált.
