Testvéreim az Úrban! "Kirugott lelkészi becsületszavamra" mondom, hogy amit djuice az imént írt az Emu B-3-ról, az szóról-szóra igaz. Én az előbbiekben nem dicsértem fel méltóképpen ezt a kis mütyűrt, mert az ízléseink különbözőek és nem akartam befolyásolni senkit. De bíz' igaz mindaz, amit djuice írt, pontosabban maximálisan megegyezik az én véleményemmel. Tény, hogy bosszantó, hogy legalább lenne ott az a nyomorult 9 drawbar, de az is tény, hogy a hangja valami csoda. Mondhatnám úgy is, ha djuice "ÁLLAT"-nak nevezi, akkor én rátetézek, hogy egyenesen "VADÁLLAT", méghozzá a legvérengzőbb fajtából. Annak idején utánakérdezősködtem még Németországban, aztán egy zeneházban elregélték, hogy a hangokat egy eredeti B-ról szedték le egy az egyben, méghozzá különböző helyeken, azaz: stúdió, koncerttermek, stb. tehát különböző akusztikával rendelkező helyiségekben és ezeket samplerezték be abba a kis 19 collos méregzsákba. Állítólag ez volt az első és eddig egyetlen engedély Hammond-Suzuki bácsiéktól, hogy egy gyártó (tehát az Emu) egy az egyben leszedhesse és besamplerezhesse a B-3 hangjait. Információ származik: Reinhold Rettich
www.mistermusic.de További információ:
www.vintagesynth.com aztán Emu > B-3 Szóval ha valaki tud drawbarok nélkül élni, az nyomuljon rá az Emu-ra, szerintem nem fog csalódni. Én is szívesebben kavarnék egy igazi B-3-mal, de erre se pénzem, se helyem és ha esetleg megint elkezdenék zenekarozni, akkor derekam/hátam se lenne hozzá. Egy VK-7, vagy XB-2 kinézetű klón persze pofásabb, de abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a hangzás a döntő, nem pedig a külső. Hát ennyit az Emu-ról, én most veszek egyet mindenképpen, ha itt lesz, eljöhettek hozzám bízvást letesztelni (Budapest) - kajáról a nejem gondoskodik :-)