Lelkes Miklós
CINEGE

A bokron lassan körbejár,
cineg egy vékony hangfonál.

Az õsz ölel át új idõt.
Elbúcsúznak volt-érkezõk.

Tekergõzik a hangfonál.
Itt van...s már ott a csöpp madár!

Gúnyájában a sárga szín
csak nevet létén, álmain.

Fején, nyakán fekete kék
csábít el halk bogármesét,

de élénk tükörcsepp-szemek
felfigyelnek és fénylenek.

...és "szi" és "cit" és száll a "pink",
sajdítja tegnap-álmaink.

Elkóborolt ágak között
valami minket összeköt.

A hangfonál, mely szívig ér,
s követi azt, ki sír s remél?

A szó, melynek fekete kék
bánatában bogármesék?

Az erdõ? Fák, bokorvilág,
amelyen annyi árny fut át,

vagy csak a szem, amely figyel:
mi fénylik fel, mi fénylik el

amíg a szív az õszig ér,
s csöpp madárként sír és remél?