Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz óriás. Büntetésből az isten egy békés óriás békává változtatta. De hamar elment a béketűrése. Megunta, hogy pici bogarakat kell ennie. Ezért megitta a tó vizét. Odaszólt neki egy gólya.

- Miért ittad meg a tó vizét?

- Azért, hogy téged is bekapjalak. Hamm!

A béka bekapta a gólyát is.

Továbbugrált a béka. Szembejött vele két vándorlegény. A béka bekapta őket is. Bekapott még hat disznót és tíz libát. A béka gyomrában a vándorlegények közül az okosabb azt gondolta, hogy elrontják a béka gyomrát. A disznók ugráltak, a libák csipkedték a hasát, a vándorlegények pedig ütötték-verték a béka gyomrát.

A béka erre nagyon elcsodálkozott. Ki meri háborgatni jóllakott nyugalmában. De a béka sem volt ostoba. Bekapott ötven szúnyogot. Azok aztán úgy összecsipkedték a gyomorrontókat, hogy kétszer is meggondolták, még egyszer is gyomrot rontsanak. A ravaszabbik vándornak olyan ötlete támadt, hogy irányítsák a szúnyogokat a béka gyomrának.

- De hogyan irányítsuk a szúnyogokat a béka gyomrának? - kérdezte az egyik.

- A disznó vérével kenjük be! - feleli a másik.

Úgy is tettek. A szúnyogok meg csíptek.

Erre a béka akkorát csuklott, hogy a közeli fák koronája a földig hajolt a szelétől. De a gyomorrontókat még erre sem köpte ki.

Törték a fejüket, hogy mit tegyenek. Amíg ők gondolkodtak, addig a béka lenyelt tíz bolondgombát és tévedésből egy sündisznót. Ettől a szurkálástól akkorát köhintett, hogy még a gyomrát is kiköpte.

Így szabadult ki a gólya, a hat disznó, a tíz lúd, az ötven szúnyog és a szúrós sün.

A béka combját a víg társaság grillen megsütötte, aztán megette. Én is ott voltam, a nyársat forgattam. Azóta is csípi a szememet a hagyma.