sasmadár73 Creative Commons License 2005.05.06 0 0 32

Szia, csak egy kis biztatás:

 

Fiam 38-39. hóig (!) gyakorlatilag meg sem szólalt, ha nagyon szükséges volt két-három szót használt s valami hihetetlen gesztusnyelvet...

 

Aztán elkezdett egy-két szót kimondani, de nagyon hibásan ejtette a szavakat s ez láthatóan zavarta, tudta, hogy nem jó ahogy ejti.

 

41 hósan került oviba, úgy hogy az óvónénik gyakorlatilag nem értették, amit mond (a társai nagyon jellemző módon értették őt, főleg az a csapat, kikkel annak előtte egy bölcsibe járt). 3 hónap alatt telejesen kitisztult a beszéde, különös hála egy óvónéninek, aki külön figyelt rá.

 

A kölök nemrég töltötte az ötöt, többszörösen bővített mondatokban beszél, gyakorlatilag be nem áll a szája. A beszéde tisztább, mint sok más társáé, aki óvodakezdéskor már sokkal jobban beszélt. "R" problémája van csupán, szótól függően jé-nek, vagy el-nek ejti (tudom, erre szokták azt mondani, hogy olvasásnál gondok lesznek -> önszorgalomból már megismerkedett a kis és nagy betűkkel is, és határozott különbséget tesz Lö, meg Jé meg Jö=R között, s mondja, hogy ez az amit nem tud kimondani. (vártuk, hogy magától kitisztul a hang, de most már keresnem kell egy logopédust, akivel ráállnak erre a problémára. Már kellőképpen motivált is hozzá...)

Előzmény: Törölt nick (31)