Ez itt ugye a politika topic.
Nos emlékezzünk vissza 2001 és 2002 -re, amikor a gázáremelésekről volt szó, illetve arról, hogy nem ám akármennyivel lehet emelni a gáz árát, hanem csak nagyon minimálisan, vagy egyáltalán nem. (Hogy ez mekkora blődség, arról nem is írnék).
Ami abból az egész ügyből kialakult a választásokra, az az érdekes. Ugye a fidesz elkiálltotta, hogy az mszp gázárat emelne, beindult a nyilatkozatháború igéretspirállal egybekötve, mígnem kimondatott: nem lesz gázáremelés.
Vonjuk le a következtetést: a politika nem a valósággal foglalkozott, hanem egy a valóságról kitalált képpel, ami oda vezetett, hogy teljesen elszakadt a valóságtól.
Nos ez a munkát mindenkinek tipikusan ugyanez az eset. Itt is elkiálltotta magát az egyik nagyvezír, és erre tromfol a másik és senkinek nincs bátorsága se itt, se ott odaszólni, hogy ez mekkora butaság.
Talán célszerű lenne megérteni, hogy az eszközök fejlődése révén egyre kisebb az igény az emberi munkaerőre és a termelő ágazatok nem tudnak elégséges számú munkahelyeket nyújtani.
Ha ez így van, márpedig így van, akkor maradnak más szektorok.
De pl. a szolgáltatások esetén is piaci verseny van, ahol ugye a minőség és az ár számít, ami nem teszi lehetővé, hogy felszívja a munkaerő felesleget.
Akkor két út marad:
az egyiket már próbáltuk néhány évtizedig, ez a szocializmus, ahol munkahelyeket hoznak létre és tartanak fennt művi úton, még a termelő egységekben is (aminek azok aztán piszkosul örülnek); na ehhez külön gratulálok.
A másik, hogy az állam azokon a területeken, ahol ráhatása van növeli a munkahelyek számát....
Na most a gyedről visszatérő részmunkaidős kismamák esetében, az vetítem előre, hogy :
1) a munkáltatókakarják majd őket alkalmazni, de csak éhbérért >> munkaerő árának letörése;
2) a munkáltatók nem akarják majd őket alkalmazni ( gyakori hiányzás a munkahelyről)
Ezzel együtt fel lehetne kínálni a munkaválalás lehetőségét, de talán ez lehetne szabadon választott, (tehát elmehetne dolgozni a kismama, de akkor csökkentett gyest kapna). Ekkor segítenénk azokon, akik tehetségük ellenére "kénytelenek " gyesre menni.
Mellesleg az ország termelékenységének, termelési volumenjének növeléséhez a modernizáció a szükséges és nem a teljes foglalkoztatottság.