Kedves Topiklakók,
nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen irányt vett ez a topik, őszintén szólva nem hiszem, hogy érek annyit, hogy bárki megrövidítse az életét miattam indulatokkal vagy veszekedéssel.
Ahogy jeleztem is előre, nem követtem az utóbbi hetekben a társalgást, mert ugyan megtisztelőnek éreztem a felvetést, és szívesen beszélgetek, arról nem szeretnék társalogni, hogy milyen vagyok vagy milyen nem vagyok, mert ez engem zavarba hoz, érdemben hozzászólni -- speciális érintettség folytán -- nem tudok, és különben sem tartom nagyon érdekes témának a saját szellemi képességeimet vagy azok hiányát.
Azért írok csak, mert egy barátom jelezte, hogy Ein Gespenst bemásolt ide egy fenyegető levelet (látom, hogy időközben kimoderálták).
Kedves Gespenst, nagyon sajnálom, hogy ilyen levelet kaptál, én is kaptam már életemben gyűlölködő levelet, és noha célszerű azt a helyén kezelni, mégis megviseli az embert.
És kedves Gespenst, talán fölösleges ezt mondanom, de megdöbbentett, hogy feltételezed, bármi közöm is lehet ahhoz a levélhez.
Lehet, hogy a holokauszttal, az antiszemitizmussal és a magyar antiszemitizmus körüli diskurzussal kapcsolatos álláspontom eltér a tiédtől, illetve eltér sokakétól. Az is lehet, hogy eltérőek a politikai nézeteink. Ettől még nem leszek antiszemita, és nem barátkozom antiszemitákkal, annál is kevésbé, minthogy egy olyan virtigli antiszemita szemében -- ilyen azonban szerintem nincs túl sok Magyarországon --, aki képes a "libsi" kifejezést iróniamentesen használni, én is a "libsik" közé tartozom.
Az internetes fórumokon bizonyos témák nagyobb súlyt kapnak, mint amennyit megérdemelnek. Az én személyem mindenképpen ilyen. De ezen túl ilyen szerintem a magyar antiszemitizmus is: nem hiszem, hogy ez a leglényegesebb kérdés ma Magyarországon. Ettől függetlenül az antiszemitizmus -- más gyűlölet-ideológiákhoz hasonlóan -- undorító és primitív képződmény, és minimum egy hatalmas IGNORE gombot érdemel.
Mindenkinek szép májust és kellemes és konstruktív fórumozást kívánok.
be