Kaposvárinak: nem én.
WW Tominak: tanúja voltam, egy Kanizsa-Rákó meccsen, hogy kishíján bemásztak öreg helyi arcok a V.I.P. páholyba, hogy az ott ülő Rákóczi játékosokat, vezetőket elverjék. Amiket ott fröcsögtek, annál csúnyábbakat csak a magukat Rákóczi szurkolóknak nevezett valakik hörögtek szederjes lila arccal, két Hévíz-Rákóczi mérkőzésen, a saját(!), kaposvári játékosaikra, edzőikre. A hévízi drukkereknek leesett az álluk, mert olyet még nem láttak, hallottak. Pedig, az egyik meccs volt az első vidéki győzelem Kovács Kálmánnal, az állandó idegenbeli turnék után.
Sajnos, hülye állatok, mindenütt vannak, még a mi sorainkban is.
Más sportágakat is néztem, az egyikben pl. rendszeresen azt a Demeter Györgyöt szidták kivörösödött fejjel, akivel 7 bajnokságot és 8 kupát nyert Kaposvár. Gyuri, játékosként, edzőként nagy volt, illetve, most is hatalmas. Tartom, hogy amit Gyuri bá' nem tud a röpiről, azt nem is kell tudni. Hülyézték, fikázták. Kaposvári szurkolók.
Ez, egyébként onnan jutott eszembe, hogy az agyonsztárolt, agyonfizetett kosarasok helyett, egy mostohán kezelt sportág játékosai magyar bajnokok lettek.
Gratulálok a Kométának!