Veszprémben laktam kb. 30 évig. A házunktól 100 m-re kezdődött a "Nagymező" (a mostani Házgyári út mindkét oldalára gondolok; akkor még az út sem volt meg). Nagyon szerettünk ott bóklászni; sziklagyep, kakukkfű, iringó, karros kőkibúvások, ürgék... Úgy kb. '77 körül jöttek a lánctalpasok; vonalakban felszaggatták a gyepet és feketefenyőt ültettek (naná, hogy akkor még nem tudtam milyen fenyő). Nem örültünk neki túlzottan, alig maradt érintetlen gyepfolt; az ember csak bukdácsolt a felszaggatott talajon.

Mostanra 4-5 m-es fenyőerdő van ott, a szegélyeken ezüstfával és cserszömörcével. Valamennyire fogja a zaját az egyre forgalmasabb Házgyári útnak. Ha bemászol a fenyők közé, mohaszőnyeget és hűvös(ebb), párás(abb) klímát találsz. A kilopott vagy kipusztult fenyők helyén jön a kőris, cser, juhar, szeder, galagonya, csipke, kökény, sóskaborbolya. Ibolyát, szamócát és gombát is találni már. Lakik benne néhány őz, rengeteg madárfaj; nyilván sok ízeltlábú is meg kisemlős. Szvsz nemsokára vaddisznó is lesz.

Hozzátartozik, hogy én (akárki is átkoz ki érte) szeretem a feketefenyőt. (Gyerekkoromban legtöbbet azt láttam.) Úgyhogy, a magam részéről örülök, hogy végigkövethettem ezt a változást, és az eredménnyel is nagyon meg vagyok elégedve. (Bár egy kicsit még mindig sajnálom azt a határtalan mezőt, de ez már inkább nosztalgia lehet.)

A következő lépcső most már az lehet, hogy akár sematikusan is, sorokat kivéve a fenyvesből lehet "segíteni" a szukcessziónak; akár az őshonos lombos fajok mesterséges ültetésével is.