Történettudomány és kultúrpolitika
Bakay Kornél a határon kívül rekedt magyaroktól megtagadott kettős állampolgárság kapcsán a nemzettudat állapotáról írja:
„Igen, a magyar történettudomány képviselői is vétkesek abban, hogy ide jutottunk.
Egyrészt nagyon sokan nem értették meg régebben és nem értik ma sem azt, hogy a magyar történelem idézése és bemutatása a legszorosabban összefügg a jelen kérdéseivel. Sokan nem értették meg, hogy a magyar őstörténet nekünk legalább annyira fontos, mint a zsidóknak az övék. … ám magunkról alig van kedvező ítéletünk.
Szekfű Gyula már 80 évvel ezelőtt azt bizonygatta, hogy magyar faj nincs, s már Szent István korában sem volt. A magyar ember egy meghatározhatatlan keverék, amely ezernyi tulajdonság zagyva egyvelegét képviseli. …Bennünk, úgymond, semmi sem öröklődhetik, mert - állította Szekfű 1924-ben! - a génvizsgálatok eredményeit a történettudomány nem használhatja. S Szekfű okoskodó és hozzá nem értő szkepticizmusával kívánta 2004-ben Róna- Tas András lebunkózni a legkorszerűbb mai tudományos genetika őstörténeti eredményeit, amelyek már eddig is felforgatták a múlt kutatását.
De nemcsak a megrögzött, közmegegyezéses maradiság (vö. finnugor rokonság és származáselmélet) volt és maradt a történettudomány kerékkötője, hanem az a torz és bűnös szemlélet is, amely szerint valódi, igazi tudósnak csak az nevezhető, aki kész fajtájának, országának, nemzetének hibáit, vétkeit, bűneit elősorolni és csakis azzal foglalkozni, mégpedig ítélőbíróként. Nem vették, nem vettük észre, hogy a világ körülöttünk egész más elvek szerint működik, akár a kárpát-medencei utódállamokban, akár a nagyhatalmak esetében.
Egyetlen népet sem lehet nemzetté kovácsolni érzelmi közösségi erő nélkül. Nem lehet nemzeti tudatot, önbecsülést ojtani senkibe, miközben arról igyekszünk meggyőzni őt, kisgyermekkorától felnőtté válásáig, hogy egy harmadrendű, értéktelen, barbár, műveletlen, bolyongó, rabló, gyilkolászó, dologtalan horda tagjai voltak az ősei, ráadásul ősatyái mongoloid fajtájúak voltak, tehát Európa kultúmépeitől nemcsak tartalmilag, belbecsileg, de küllemileg is teljesen idegenek.
… nem elég a hibákra rámutatni, meg kell kísérelni az egykori teljes élet képét felvázolni …
Micsoda történelemoktatás az, amelyik összeveti Nyugat-Európa fejlődését a kárpát-medenceivel, anélkül, hogy részletesen elemezné a XVI. század utáni visszamaradásunk valós okait, vagyis azt, hogy Európa nyugati országai egyáltalán nem szenvedték a török hódoltság 150 esztendejét? Lehetett volna Buda is Közép-Európa Párizsa, ha megmaradhatott volna a nemzeti királyság, lehetett volna a magyar királyság is mára 50 milliós ország, ha magyar fajtájú lakosságát ki nem irtják …
Milyen történetszemlélet az, amelyik azt fejtegeti, hogy jogos volt a történeti Magyarország feldarabolás a, mert rosszul bántunk a nemzetiségekkel, holott a középkorban több joguk volt a románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, mint manapság a kitaszított magyaroknak.
Sokan voltak, és talán még mindig számosan vannak, akik hisznek a népfelség elvében …
Ne ringassuk álmokban magunkat. Ezen a kis földdarabon élő népséget csak a lelki megtisztulás menthetné meg, csak az éleszthetné fel a nemzeti tudatot. Ostoba naivitás azt feltenni, hogy ez az ötven esztendőn át liberálbolsevik emlőkön feltáplált nemzedék önmagától, pusztán morális, erkölcsi megfontolások alapján változtatna a nézetein és változtatna a magatartásán.”
Messzemenően egyetértve Bakay Kornél megállapításaival, a magunk részéről szükségesnek érezzük hozzáfűzni, hogy a nemzeti nyelv- és történettudomány feladata csak az egykor létezett valóság feltárása lehet. Nekünk nem kell nagymorávista és dákóromán típusú őstörténetet álmodnunk, mert a magyarság számára elegendő a valóság feltárása. Hallatlanul érdekes történelmünk és eleink tiszteletre méltó teljesítménye a szomorú jelenben is megfelelő alapot ad az önbecsülés megteremtéséhez.
Hasonlatos ez a helyzet a büntetőperek gyakorlatához, ahol ugyanis a tolvaj és az orgazda szokott meséket kitalálni arról, honnan származik a vagyona. A meglopottnak elegendő elővennie a megsárgult dokumentumokat. Mert ilyenekkel (a múltunkra fényt derítő nyelvi, történeti, írástörténeti stb. adatokkal) rendelkezünk, hiába igyekszik azokat letagadni és elhallgatni a finnugrista kultúrpolitika.
Élesen meg kell azonban különböztetni a tudomány és a tudománypolitika feladatát, legyen bármennyire rokonszenves is a nemzeti érdeket szolgáló erőfeszítés. A tudomány által feltárt adatok politikai célú felhasználása ugyanis tudományon kívüli terület. Legyen szó az önbecsülés megteremtéséről, vagy lerombolásáról, ez már a tudománypolitika kompetenciájába tartozik. A finnugrizmus legvisszataszítóbb vonása, hogy ezt a finom megkülönböztetést nem teszi meg, hogy elválaszthatatlanul összefonódott a nemzetromboló kultúrpolitikával, amelyet minden igyekezetével kiszolgál. |
