A fiú példája

 

Bárczihoz hasonlóan érvel Róna-Tas András (1978/392) is, amikor a nem rokon nyelvek hasonló szavairól beszél.

Álláspontja szerint bármely két nyelv szótárát elővesszük, abban számos olyan szót találunk, amelyek hasonlítanak egymáshoz vagy éppen azonosnak látszanak. A magyar fiú és a román fiu, melyeknek jelentése is nagyjából azonos, mégis véletlen összecsengések. A magyar szó a finnugor poj, a román a latin filium szóra megy vissza. A magyar év és a román ev is véletlen összeesés, a magyar szó finnugor, és ősi alakja ike volt, míg a román szó az aevum folytatása. A magyar föld és a német feld, a magyar nő és a kínai nü jelentése azonos, az egyezés mégis merő véletlen. Az arabban kat csakúgy vágni, mint az angol cut (ejtsd: kat), s a két szónak a világon semmi köze sincs egymáshoz. Az ilyen véletlen egyezéseket százszámra sorolhatnánk.

Hogyan lehet e véletlen egyezéseket kizárni? E véletlen egyezésekre az a jellemző, hogy semmilyen rendszerességet nem mutatnak. Ha az arabból és az angolból a szavak sokaságát tudnánk kimutatni, ahol egy arab szókezdő k-nak az angolban ko, az arab -a-nak az angol ban -a- és az arab ot-nek az angolban -t- felel meg, akkor már arra kellene gyanakodnunk, hogy az egyezésnek nem véletlen, hanem meghatározott oka van. Ez persze még sok minden lehetne. Ilyen rendszerességet azonban nem tudunk kimutatni.

Nos, Róna-Tas András érvelése nem korrekt, mert a rendszertelen egyezéseket nem lehet minden további nélkül véletlennek tekinteni. Attól ugyanis, hogy a rendszeresség nem mutatható ki, a hasonló szavak etimológiája még lehet közös gyökerű.

Például a Róna-Tas által említett magyar fiú, a latin filium és a román fiu egyaránt egy végső soron kőkori napisten (vö. sémi Bél, sumér-asszír Vul!) nevéből keletkezett, nemzetközivé vált szócsalád tagjai.

Bél, belső szavunk a szemitáknál jóval korábbi Bél fiúisten nevével rokonítható. A tő megjelenik az Apollóval azonosított kelta Belenus (bel "világos”) és női párja, a Minervához hasonlított Belisama (bel "világos", sama "hasonló”), Álmos ősének, Eunedubeliánusnak, valamint a Balaton (Pelso) és a Pilis nevében is. Mély hangrendű változata a Bál, amely az ugariti istentriász fiú tagjának neve. A Bél-pel-pi-fiú hangváltozás során az istennévből keletkezett a fiú szavunk.

A bél változata rejlik a világ szócsaládjának tövében is. E szócsaládot Sadovszky (1989/176) a miwok és patwin indiánok nyelvében lényegében azonos formában megtalálta. A közvetlen indián párhuzam arra utal, hogy az istennév nem sémi és nem indoeurópai, hanem kőkori eredetű (… ábra).

 

magyar angol miwok
világ world wilak (patwin)
világít shine wilep-
villám lightning wilep
virul bloom wilet-y
virág flower wile-

 

… ábra. A világ szócsaládjának megfelelője a  miwok indiánoknál

(Sadovszky/1989/176)

 

Bél jelképe a „b” rovásjel, amely gyakran látható felülnézeti világmodellek kiemelt jelentőségű belsejében, amiképpen a Balaton és a Pilis is a Kárpát-medence szakrális középpontjával azonos. A „b” rovásjel alakja az Éden négy folyójának térképe, ami a szócsalád eredetére és korára utal.

Megállapíthatjuk, hogy az istennek nem csak a neve, hanem a jelképe is fennmaradt a magyar írásjelek között, valamint a kőkori eredetű világábrázolásokon (mandalákon), amelyek ez istennek a központi (a Naphoz hasonló) szerepét is tanúsítják.

Az istennévből keletkezett szavak közé tartozik az orosz bjélüj „fehér” szó is, amelynek a jelentése a napisten szerepével van összefüggésben. Ez az orosz szó nem rokona a hasonló jelentésű latin alba, angol white és német weiss szónak, azaz az istennév nem indoeurópai, hanem a kelta bel-lel egyetemben sztyeppi, vagy közel-keleti eredetű lehet.

Az indián megfelelők (… ábra) e szócsalád eredetét messze a kőkor mélyére teszik. A homo sapiens sapiens mintegy 35 ezer évvel ezelőtt hódította meg a sztyeppét és Szibériát, az amerikai indiánok ősei pedig legkésőbb kb. 12 ezer évvel ezelőtt mentek át Amerikába. Mindezek a vándorlások a Közel-Keletről (a jégkorszak előtti Édenből) indultak ki. Az istennév ebben az időszakban, a keletre rajzó népek körében, vagy őshazájában alakulhatott ki.

A latin filium és a nemzetközivé vált vulkán szintén keleti eredetű lehet, végső soron talán az Égeikumból, Kisázsiából, vagy Mezopotámiából származik.
Mindezeket a kiterjedt kapcsolatokat Róna-Tas András nem ismerte, nem ismerhette fel. Így azonban az egyik fontosnak tekintett érve hiteltelenné vált. Ezek a „százszámra sorolható” egyezések nem véletlenek.