Nekem sem ellenszenves, de egy köztársasági elnöki pozíció nagyobb emberi alázatot és elkötelezettséget kíván. Göncz Árpád nem véletlenül lett árpibácsi, Mádl Ferenc pedig minden politikai elfogultsága ellenére tudott méltóságot felmutatni - s bár ezért nem vagyok vele 100%-ig elégedett, azt hiszem, méltó volt rá, hogy betöltse ezt a pozíciót. (S most nem Torgyán Józseffel hasonlítom össze, aki egy közép-balkáni országot hiszterizált volna össze pillanatok alatt.)

Glatz Ferencet alkalmatlannak tartom. A megszólalásaiban nincs semmi spiritusz. Lehet, hogy kiváló szakember, de az a politikusi-emberi nagyság, ami a két eddig elnökünkben volt, annak a szikráját nem találom benne.

Szili Katalint pedig egyenesen borzalmas így elképzelni. Túljátssza a szerepét. Hiteltelen. Ő házelnök. Belőle ennyi jön ki, és ez is tisztességes teljesítmény. Tessen ezzel megelégedni.

Sólyom László viszont számtalanszor bizonyította, hogy miként lehet az idióta csatározások közepette is egyenes gerinccel politikai szereplőként fellépni. (Merthogy az Alkotmánybíróság első éveiben kőkeményen politikai szerep volt elnöknek lenni. A mai a közelébe sem ér. A Németh-féle sem volt az. A színvonal Sólyom nyugdíjba vonulása óta zuhanórepülésben süllyed.)

S ha már a szadeszről szó esett: Én Gombár Csabával kapcsolatban sem vagyok túlzottan meggyőzve. Elismerem, de mint mondtam egy köztársasági elnöknek sokkal több kvalitással kell bírnia. Ma ez gyakorlatilag egyetlen jelölt esetében említhető.

Még egy név kimaradt: Bárándy Péter. Ő pedig túl fiatal. Más hibája viszont nincs. Volt gyerekszobája, nem is akármilyen ember mellett nőtt fel - de akkor már inkább az édesapát tartanám alkalmasnak. A klasszikus "vének tanácsa"-jelenség nem volt öncélú ostobaság.