eR-dei Creative Commons License 2005.04.09 0 0 2344
Nem tudom miről vitatkozol velem, ezek szerint nem voltam elég világos. (Az a szerény véleményem, hogy részben van igazad, szerintem sem kellett volna megengedni, hogy pl. fényképezőgépre és tartozékaira költsék ezt a pénzt, tehát ez egy fasz döntés volt.)
Én mindössze arra szerettem volna utalni, hogy furcsa és bennem megütközést kelt, ha valaki nagypofával genyáz le egy rendeletet, amit amúgy probléma nélkül kihasznál. És a beidézett cikkíró maga is beismerte, hogy informatikai célból érdektelen dolgokra költötte a sulinetes kedvezményt.

Jogos és erkölcsös gyakran nem esik egybe, még ha a törvényekkel erre kell törekedni :)
pl. úgy tűnik , hogy teljesen jogos Kajah Ibrahimnak eladni cégeket, de ugye azért ez nem erkölcsös, ahogy a másik odalonn is vannak erre példák, pl. Tocsik esete.

Sőt szerintem is lehet különbséget tenni a "törvények kihasználása" között, habár egyes konzervatív, fundamentalista "isteni" törvények szerint a bűn akkor is bűn, ha kicsi és akkor is ha nagy, nem tesz közöttük különbséget. (10 parancsolat)


Továbbá ismételeten felhívnám vitapartnereim figyelmét, hogy ne azzal vitatkozzanak, amit ők gondolnak bele abba amit leírtam, mert annak nem sok értelme van.


Előzmény: arnyekxxx (2342)