Azért ölte meg, mert azt remélte, hogy így megúszhatja.Ez az elmélet, hogy valaki azért bűnözik, mert azt hiszi, nem kapják el szvsz nem igaz. A széplelkek, bűnözők pártfogói által kreált bikkfából vaskarika, éppen olyan, mint a megélhetési bűnözés. Tulajdonképpen már várom, hogy mondják, hogy szegény mukanélküli, neki is ki kell valahol engedni a feszültséget.
Ez az ember amikor ölt, biztos nem az járt az eszében, hogy gondosan csinálja, nehogy megbukjon. A nyomozók tudnának erről mesélni, hogy a helyszínen milyen világosan látszik, hogy UTÓLAG próbálják a nyomokat eltüntetni, többnyire pánikban, minden szakértelem nélkül. Nem előre "tudja", hogy megússza, hanem utólag igyekszik úgy rendezni, hogy megússza.
A profik ezt tökélyre vitték: ott ülnek a törvényhozásban, rendőrtisztekkel, ügyészekkel buliznak, nyaralnak. Nekik nem kell szarozni a nyomok letüntetésével, kiveszik az a rendőrség páncélszekrényéből, vagy egyszerűen elvesztik.
A kisebb bűnözők meg nem is gondolnak a lebukásra: nincs is rá stratégiájuk, ezt az első kihallgatás (pl. Tocsik esetében!), és/vagy az azonalli elfogás esetén tett vallomások jól mutatják. De ez NEM azt jelenti, hogy a megúszásban bízik, hanem egyszerűen nem veszi figyelembe azt a lehetőséget, hogy el is foghatják. (Mint ahogy az autót vezető is nem azért megy a sínre, mert tudja, hogy jön a vonat, de ő majd megússza, hanem egyszerűen nem veszi figyelembe azt a lehetőséget, hogy jön a vonat.)
Amit félre szoktak magyarázni, az az, hogy a bűn elkövetésétől az elkerülhetetlen büntetés tudata az, ami visszatarthat. Amibe beletartozhat a börtön is, de talán sokkal nagyobb mértékben a saját lelkiismerete. Mára a börtön nem tétel: ügyvéd, és pénz kérdése az egész. A lekiismeret felelősége alól ma meg a széplelkek készséggel felmentenek bárkit, egy pszichopata gyilkos is tud többezres rajongóközönséget toborozni, aki a kiszabadításáért tüntet. (A média nagy úr, és neki extremitás kell, minél inkább, annál jobb. Ez a gazember lesz még médiasztár, meglássátok.)
o