Nyelvrokonítási buzgalmunk oka

Jellegzetessége a magyar nyelvrokonítás kérdésének, hogy különleges helyet foglal el, a nyelvtudomány egyik örök kérdése.

Egyetértünk Hegedűs Józseffel (2003/10), amikor az írja: „A XIX. században a magyar alighanem a világ legtöbb hasonlítási találgatást indukáló nyelvei közé tartozott, éppen egyedien különleges volta miatt, még ha finnugor rokonságában többé-kevésbé általánosnak mondható egyetértés volt is tapasztalható”.

A megállapítás érdemének tekintjük, hogy a magyar nyelvben rejlő tényleges tulajdonságokkal magyarázza a sok elmélet keletkezését (és nem a beteg magyar nemzettudatnak tulajdonítja, mint azt Engel Pál tette).

Hibájának tekintjük ugyanakkor, hogy az elméleteket csak „hasonlítási találgatás”-nak aposztrofálja, azaz érdemi vizsgálat nélkül, egységesen alábecsüli őket. Pedig a sok álláspont léte önmagában is megoldatlanságról, a nyelv tényeiben rejlő másfajta magyarázat lehetőségéről árulkodik, és a feladatainkra figyelmeztet.