Törölt nick Creative Commons License 2005.03.30 0 0 13
A kormányoldal kétszer annyit szerepelt a médiában.

A Duna Televízió, a Kossuth Rádió és a Hír Televízió háttérműsorai közelítettek legjobban kormány- és az ellenzéki oldal véleményének fele-fele arányos megjelenítéshez - írta a médiahatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában. Legtöbbször a szocialisták nyilatkoztak, a Fidesz jelentős visszaesést könyvelhetett el.
2005-03-24 00:26:48

Tavaly kevesebb fideszes szólalhatott meg, mint korábban

A Duna Televízió, a Kossuth Rádió és a Hír Televízió háttérműsorai közelítettek legjobban kormány- és az ellenzéki oldal véleményének fele-fele arányos megjelenítéshez - írta a médiahatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában. Legtöbbször a szocialisták nyilatkoztak, a Fidesz jelentős visszaesést könyvelhetett el.

2004-ben a nevesített közszereplők közül a miniszterelnök, Medgyessy Péter szerepelt a leggyakrabban az elektronikus sajtó háttérműsoraiban 2,6 százalékkal, őt Orbán Viktor követte 2,2 százalékkal - állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A médiahatóság azt is megvizsgálta, mennyiben érvényesült a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának törvényi követelménye a politikai háttérműsorokban.

Az ORTT gyakorlatát azonban a Fidesz kedden ismételten kifogásolta a beszámoló elfogadása előtt tartott kulturális és sajtóbizottsági vita során. Az ORTT a francia modellt veszi alapul a kiegyensúlyozottság mérésekor, holott erre őt semmi nem kötelezi - hangzott Sági József képviselő kifogása. E számítás szerint a kormányoldal, és az ORTT is azt állítja, hogy rendben vannak az arányok, mert egyharmadnyi a kormány-, egyharmadnyi a koalíciós pártok, és egyharmadnyi az ellenzék szereplése. Az angol modell ezzel szemben - amit a Fidesz is szívesebben alkalmazna - a parlamenti erőviszonyokhoz igazítja a szereplési lehetoségeket. A beszámolóban így fogalmaz az ORTT: "Hasonlóan 2003-hoz, tavaly is egyenletesen alakult a kormány és az ellenzék megoszlása az összes szereplés tekintetében". A beszámoló megemlítette még, hogy a műsorszolgáltatók közül a Kossuth Rádió (52 százalékos koalíciós és 48 százalékos ellenzéki), a Duna és a Hír TV (mindkettő esetében 54 - 46 százalék) háttérműsorai közelítettek legjobban a fele-fele arányos megjelenítéshez.

Az általánosan legtöbbször nyilatkozó politikusok a szocialisták voltak, akik 2003-hoz képest hat százalékkal növelték szereplésüket, vagyis 44-ről 50 százalékra, míg a Fidesz jelentős visszaesést könyvelhetett el, 34-ről 28 százalékra. Az MDF valamivel többet szerepelt (12 százalék), mint az SZDSZ (10 százalék). Az összes magazinműsorban az MSZP reprezentánsai beszélhettek a leghoszabban, de a beszámoló megjegyzi: a megállapítás alól a Hír TV és a Kossuth Rádió számított kivételnek, ahol a Fidesz beszédideje majdnem megyezett a legnagyobb kormánypártéval. A pártok megnyilvánulási lehetőségeinek fejezetéről szóló összefoglaló leszögezi: 2004-ben a kormányzati oldal részesedése a hír- és politikai magazinműsorokban elérte a 66 százalékot. Kiderült még, hogy A szólás szabadsága című műsort a kormányzati dominancia jellemezte 85 százalékban, ugyanakkor az országos sugárzású televíziós csatornák magazinműsorai közül ez volt a legkevesebb politikai szereplőt felvonultató produkció, de amely a legnagyobb nézőszámmal és közönségaránnyal rendelkezett. Ezt a műsort nézettségben az Este című politikai magazin követte az ORTT szerint.

Forrás:mno