Húsvét Hétfő locsolónap, *** van a locsolónak

 

nem tudom kit mennyire izgat ez a húsvéti népszokás, nálunk sajna ennek már

hagyománya van, s ilyenkor a család nőtagjait fellátogatva ki-ki a fiziognómiájának megfelelő javakat kap, illetve vesz magához, pl. pirostojás, kindertojás, sör, süti, bor, más süti, vodka, még süti, ezres, süti, bor. Persze ha időben szóltok, talán megúsztam volna, és inkább Szentendrére gályázok ki (ahol, ha lehet ezt mondani, már nincs olyan ház, ahol ne járt volna mindenki egytrillionszor, de ettől még szép hely), de van egy olyan félszem, illetve a lányokat féltem, hogy ez igazából nem is kirándulás akart lenni, hanem csak egy nagy átverés, amelynek keretei közt a nőket a Tamás és soviniszta barátai (pl. én is, ha ott vagyok) összeterelik a skanzen egy karámjába, és ott irgalmatlan árvizet zúdítván rájuk egyben letudják a locsolás ősi hagyományát, majd a káráló fehérnépek bosszús zajongása mellett bevernek pár felest, és munkájukat jól végezvén hazakocsikáznak. És persze a szemfüles rendőröket is elkerülik.

 

Mindegy is, remélem nem így volt, de azért jót kirándultatok.

 

Most már csak egy dolog maradt hátra, az ez évi locsolóköltemény, mely szerintem jól kifejezi a mai generáció jellemrajzát, és érdektelenségét a téma iránt, ráadásul a korai nagy elődöket tisztelvén, mintegy azokon felnőve (vö.: "Zölderdő"-kezdősor és keretes szerkezet) tulajdonképpen egy olyan allegóriát aknáz ki, mely ha nem is triviális, de hát évek óta ott lóg a levegőben, mintegy leszakításra váró hatalmas, lédús, már-már rothadó, gyümölcs az ágon:

 

"Zöld erdőben jártam,

zöld ibolyát láttam

száraz volt a lelkem,

el is szívtam menten,

nem volt rossz a holmi,

szabad-e locsolni!"

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

"...ugyanígy összeröffent a nép az új gabonailletékre, a Gazette de Hollande cikkére, Voltaire négysorosára vagy egy Dubarrynét vagy Maupeou-t gúnyoló bökversre is."  -  A. Dumas: J. B.