Erről a Suzukis Fittipaldiról aprópopó:

Hogyan maradjon a kerékpáros életben
írta: Jobst Brandt
2005. március 22., kedd
Amerikában, a jelek szerint a kerékpározás felnőtthöz nem méltó tevékenység. Azon gyermekek szabadidős elfoglaltsága, akik még nem elég idősek, ahhoz, hogy volán mögé üljenek. A felnőttek tehát valamilyen más tevékenység részeként kerékpároznak. Például azzal vágják ki magukat az egyébként kínos helyzetből, hogy edzenek. Senki nem mondja magáról, hogy "kerékpározik", inkább helyette azt hangoztatja, hogy "az edző körét rója". Ezek szerint akkor fél Amerika versenyszerű kerékpáros. Mindenképpen titkolni kell, hogy az ember szeret kerékpározni, mivel az társadalmilag lenézett, infantilis játék. Továbbá van még egy másik kedvenc fordulatom: "Én komoly kerékpáros vagyok". Azzal, hogy valaki méri az átlagsebességét, pedálfordulatát és pulzusát, egyértelműen bizonyítja, hogy nem úgy viselkedik, mint egy gyerek.Ezzel szemben [Nyugat -fordító] Európában, a kerékpározás társadalmilag elfogadott tevékenység minden korosztály számára. Ez azt jelenti, hogy az autósok nem közösítik ki őket, és ezért a kerékpárosnak sem kell más köntösbe burkolni kellemes (szabadidős) tevékenységüket. Európában alig adnak el pedálfordulatmérős ketyerét, míg itthon, minden második amerikainak ilyen van a gépén. A pulzusmérőket gyártó finn Polar cég forgalmának kevesebb, mint 10%-át bonyolítja az öreg kontinensen. Az átlag kerékpárosnak nincs ilyen szerkezetekre szüksége. Európában mindenki csak úgy hajt, nézelődik és élvezi a testmozgást.

Ezek után érthető, hogy Amerikában miért döbbennek meg az autósok, és még a járókelők is, amikor kerékpárost látnak az úton közlekedni. Mindenki úgy tekint rájuk, mint akiknek nem nőtt be a feje lágya, és bosszantásképpen akadályozzák a forgalmat. A leggyakoribb üdvözlés, amivel a kerékpárost Amerikában illetik, az a "Menj a �.. anyádba!" Még olyan autókból is hasonló jelzők repülnek ki, melyen egyébként kerékpártartó van felszerelve. Ez a jelenség sokban hasonlít a homoszexuálisok kirekesztéséhez. Mi is egy olyan tevékenységet űzünk, ami a társadalom számára elfogadhatatlan. Az undorukat a lehető legagresszívebben adják tudtunkra.

Freud óta tudjuk, hogy az ilyen tabut érintő cselekedetek tudat alatt elfojtott érzelmeket rejtenek. Valószínűleg a szitkozódók elégedetlenek életükkel, és bárkit látnak, aki láthatóan jól érzi magát, azon próbálják levezetni belső feszültségeiket. Mindenkit legalább olyan szerencsétlennek akarnak látni, mint ő maguk. Hasonlóan a randalírozó ifjakhoz, az átlag amerikai sem tűri el, hogy valaki más boldog legyen.

Kétségtelenül, maga a kerékpározás, a gépjárművek nélkül is potenciális veszélyek forrása. Megakadhat az első kerék egy kátyúban, rámehetünk egy befedetlen vízelvezető csatornára, elcsúszhatunk a kavicsokon, és még sorolhatnám tovább a szörnyűségeket, amik egy kerékpározás során megtörténhetnek velünk. Veszélyből ennyi bőven elég. Egyáltalán nincs szükségünk arra, hogy még egy autó is elgázoljon. Viszont sok autós, aki hisz a kerékpárosok infantilis bosszantó szándékú tevékenységében, visszaélve gépjárművük erőfölényével, sportot űznek a kerékpárosok halálos fenyegetéséből.

Példák:

A vezető odaszól az utasnak:
"Látod azt a biciklist? Ezen a helyen nagyon veszélyes kerékpározni."A következő mozdulattal 10 cm távolságot hagyva, bevág a kerekes elé. Az utas most már biztosan meggyőződött arról, hogy a kerékpározás nagyon veszélyes ezeken az utakon. Egyszerűen nem értem ezt a hozzáállást.

Dudálás és kacskaringózás:
A sofőr dudál, majd kikerülés nélkül néhány centi távolságra elhúz mellette. Természetesen szembe nem jön autó. Miután majdnem letaszította a kerekest az árokba, jobbra kormányoz egészen a padkáig. Ha egyenesen haladt volna tovább, akkor is végig a sávjában maradt volna, de persze meg akarta mutatni, hogy mekkorát kellett kerülnie a kerékpáros miatt. Maga a jelenség lehet tudatos, vagy tudatalatti.

Kugligolyó:
Egy autó pontosan a sáv közepén halad, és amikor a kerékpároshoz ér, egy centit se kormányoz, pedig ez azt jelenti, hogy majdnem súrolja a kerékpáros könyökét. Minden bizonnyal utána önelégülten megjegyzi magának, vagy az utasának, hogy milyen pontosan kikerülte a kerekest. Ha mégis meglökné a kerékpárost, akkor azzal védekezhet, hogy ő egyenesen haladt, biztos a kerekes imbolygott meg. Valószínűleg ha más akadály lett volna az úton (pl. az úttestre félig belógó teherautó), akkor nem hiszem, hogy véghez merné vinni ezt a csodálatos menővert. Ezért ebben az esetben is úgy gondolom valamilyen szándékos megleckéztetés történik.

Dudálós 2:
A dudálós típusnak van egy variációja, ahol a duda már messze, vagy 200 méterre tőlünk megszólal. Utána ugyanúgy jön a bevágás. Ha mégis elgázolná a kerekest, akkor természetesen azzal védekezik, hogy "még időben figyelmeztettem".

Az udvarias:
Az autós és a kerékpáros egy kereszteződéshez ér. Lehet, hogy nem egyszerre érnének oda, de amíg a kerékpáros általában adott sebességgel közlekedik, az autós tág határok között szabályozhatja, hogy pontosan mikor ér oda. Kiszámítja, hogy pontosan ugyanakkor legyen ott, mint a kerekes. Ha a kerekes nem áll meg, akkor dudál és ordibál vele. De van, hogy látványosan elengedi úgy, hogy neki szemből jön egy másik autó. Ez már tényleg undorító, de az "udvarias" autós biztos jót mulatott rajta.

A kis óvatos:
Az autós hosszú percekig nem előzi meg a kerékpárost, és vár amíg a mögötte lévők elkezdenek dudálni. Ebben a pillanatban, mint a nyúl megindul, attól függetlenül, hogy van-e szembeforgalom. Természetesen majdnem lelöki a kerekest az útról, de ennek ellenére a többi autós is hangos megjegyzéseket tesz, amiért a kerekes ilyen hosszú időn át feltartotta a kocsisort. Ha netán elgázolja, akkor a hátul dudálókra, tehát saját testi épségének védelmére hivatkozik.

Hegyi futam:
Hegyről lefele tapasztaltam a következő játékot: Amikor a kerékpáros utoléri az autóst, az megvárja, míg jön szembe forgalom, és ekkor behúzza a féket. A kerekes vészfékezéssel valahogy elkerüli az ütközést, majd az autós felgyorsít. Bevárja a kerekest, és megismétli az előző trükköt. Itt biztos, hogy nagy fokú tudat alatti irigység a jelenség mozgató rugója. Biztos a sofőr már megtapasztalta, hogy milyen nehéz kerékpárral felfele haladni, és milyen félelmetes lefele jönni. Ha valaki meg tudja tenni, amire ő nem volt képest, annak kijár a lecke a veszélyességből. Az autó semmit se kockáztat, mivel egy karcolás nem éri a kasznit, ha hátulról lepattanunk a lökhárítóról (az első kerék ütközésekor, a kerekes mindig oldalra esik!), és senkit nem vontak még felelősségre, amiért belerohantak.

Miért megy ez mindig így?

Szerintem a vezetők nem mind ellenséges rosszakaróink. Valószínűleg csak frusztrált emberek, akiknek szükségük van valamire, amin levezethetik idegességüket. Lehet, hogy gyerekkorukban volt egy kerékpáros balesetük, és ezzel akarják, hogy a sors egyenlően bánjon mindenkivel. Lehet, hogy idegesek, amiért nekik a kormány mögött kell "dolgozniuk", míg felelőtlen felnőttek a biciklijükkel játszadoznak. A legrosszabbak azok, akik semmit se értek el az életben, és nem akarják, hogy ez valaki másnak sikerüljön. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a KRESZ kimondja, hogy kerékpárral csak az út padkáján lehet közlekedni, de még ott is elsőbbséget kell adni az autónak, ha arra kíván haladni. Ha kerékpártartót látunk a kocsi tetején, akkor azt hihetnénk, hogy rokon lelkekkel van dolgunk. A legtöbben viszont azért tesznek ilyet az autójukra, mivel így kirándul hétvégén a család. A családfő meg van győződve a felől, hogy az utakon nem lehet, és nem is szabad kerékpározni, tehát elviszi szeretteit egy parkba, ahol biztonságosan tekerhetnek 3 km-t, majd újabb 30 km autózás után hazaérkeznek. Ezek az emberek hangoztatják legjobban, hogy "az út az autóké, és ott kerékpárosnak nincs helye." Ilyenek szokták a már említett kugli-t játszani, mivel ezzel is magukat igazolják.

Mit tegyünk?

Ne szítsuk az indulatokat. Ne válaszoljunk a trágár megjegyzésekre. Ahol lehet, tereljük jogi útra az elszenvedett sérelmet. Ne tegyük szándékosan közszemlére magunkat: ne körözzünk az autók előtt a piros lámpánál, ne egyensúlyozzunk, mivel ezzel csak bosszantjuk az autósokat. Ne tegyünk extravagáns mozdulatokat egy jármű kikerülésekor, vagy sávváltáskor. Ha bütykös terepgumik dübörgését halljuk hátunk mögött, akkor engedjük el, vagy meneküljünk.

Eredeti szerző: Jobst Brandt jbrandt@hpl.hp.com