A Várhegyi ügy

 

"Minden aláírónak felelőssége van, mint ahogy minden egyes esetben az aláírónak kell hogy felelőssége legyen. Ezt a felelősséget nem akarom áthárítani magamról... A tulajdon védelme az Alkotmány egyik fontosabb kitétele."

 

Várhegyi Attila polgármester beszélt így, amikor 1996. július 5-én meghallgatta őt a szolnoki telekbizniszt vizsgáló bizottság.

Túlfordult azóta a városházán a helyi ingatlanügy, s az ügyészség hűtlen kezeléssel is vádolta Várhegyit. A kulturális államtitkárrá emelt egykori polgármesternek a fővárosi Budakörnyéki Bíróságon kellett magyaráznia - többek között - a telekeseteket.

A történet 1991. júliusában kezdődött. Ekkor döntötte el a városi közgyűlés, hogy részekre bontja és eladja a "Fehér Ház" - az MSZMP régi pártépülete - környéki ingatlanjait. Komoly hasznot remélt az önkormányzat a belvárosi - Baross u. 1. - telekértékesítésből. Csakhogy gátolta az üzletet a közigazgatási rend: noha azonnal akadtak vevők, az adásvétel Szolnok új arculatától, hivatalosan a "részletes rendezési tervtől" (RRT) függött.
De hogy a polgármesteri hivatal megnyugtassa a vállalkozókat, írásban is rögzítették kölcsönös szándékukat. A belvárosi ingatlanokra 1993 nyarán és őszén opciós illetve előszerződést kötöttek négy gazdasági társasággal: Profil Mérnöki Iroda, Ungarcenter Kft., Erdőpár Bt. és L+L Mérnöki Iroda. A dokumentumokat Várhegyi hitelesítette. Holott csak azután szignálhatta volna a szerződéseket, miután a közgyűlés elfogadja a rendezési tervet. Azaz 1994. december 6-át követően.

 

Várhegyi később már előterjesztést nyújtott be a közgyűlésnek: 1995 februárjában azt javasolta, hogy a közművesítést a vevő fizesse, ne az önkormányzat, de egyébként "térítésmentes" legyen a telekátadás. A képviselők elutasították a polgármester ötletét. Amúgy kötelezték, hogy ismét tárgyaljon az opciósokkal.
1995. április 27-én a közgyűlés úgy határozott, hogy nyílt pályázatot kell kiírni a telkekre, a vételár minimálisan 26 ezer forint négyzetméterenként. Fontos kitétel volt még: a telkeket csak akkor adhatja tovább az új tulajdonos, ha már épített is rá.
A megváltozott feltételeket május 3-án ismertették a vevőkkel, és szóban tájékoztatták őket: "az eladott vagyont a város visszaforgatja fejlesztésre." Vagyis kimondták, hogy az önkormányzat a vételár összegéből intézi a terület közművesítését. (Ez csak azért lehetett lényeges, mert eszerint a bevételből viszonttámogatást ígértek a vállalkozóknak.) Várhegyi utasította a jegyzőt, Krizsa Sándort, hogy személyesen tárgyalja végig az adásvételeket. A szerződéseket 1995. december 18-19-20-án szignálta a polgármester.

Az ingatlanügy 1996. március 28-án robbant, amikor a közgyűlés az előző év költségvetési beszámolóját tárgyalta. A könyvvizsgálói jelentés kifogásolta a Baross utcai telekeladások módját. Néhány képviselő ezek után feltételezte: "a szerződéskötések figyelmen kívül hagyták az értékesítéssel kapcsolatos korábbi közgyűlési határozatot." Várhegyinek intézkednie kellett: Krizsa Sándor jegyzőt kérte fel belső vizsgálatra. Ám a szocialista frakció inkább ad hoc bizottság felállítását kezdeményezte, mondván, az értékesítésében a jegyző és a polgármester is részt vett.
A grémium több hónapos vizsgálódás után többek között kiderítette: az L+L Mérnöki Iroda nemcsak üres telekhez, hanem épülethez, garázshoz is jutott - minimális telekáron. Erről azonban mit sem tudott a közgyűlés. A Megyei Illetékhivatal vezetőjének utólagos szakértői becslése szerint az ingatlan összértéke - garázzsal együtt - 107-122 millió forint volt. Ehhez képest csekély összeget, 53,7 milliót fizetett az új tulajdonos. A bizottság tehát megállapította: jelentős - 53-68 millió forintos - anyagi kár érte az önkormányzatot. Emellett a város elesett a garázs korábbi bérleti díjától - évi 13 millió forinttól. Ráadásul a polgármester kizárólag közgyűlési felhatalmazással adhatta volna el a garázst.

 

Várhegyi így védekezett a bizottság előtt: fogalma sem volt arról, hogy a telken épület is van. "Én nem vizsgáltam a szerződés és a vagyonrendelet összhangját, nekem nem feladatom" - jegyezte meg. Ugyan azt is mondta, ismerte az L+L Irodával kötött előszerződés részletes tartalmát, mivel a vásárlási szándék hozzá futott be. Akkor viszont érthetetlen, miért nem vette észre az okiratban a következőt: "ha a tervezett építkezés miatt ideiglenesen be kellene zárni a garázst, kiesik a bérleti díj, ezt pedig a vevőnek kell állni."
Azt elismerte Várhegyi, hogy a jegyzőt bízta meg a szerződések előkészítésével, mivel "gubancos ügyről" volt szó. Hozzátette: "nem feltételeztem, hogy a munkát nem a közgyűlés szellemében végezte a jegyző, akit megbíztam, és céljutalmat tűztem ki neki." Csakhogy pár perccel később megint önmagát cáfolta Várhegyi: "feltétel nélkül nem bízom meg a jegyzőben, mert feltétel nélkül magamban sem bízom meg."

De nézzük tovább a bizottság vizsgálódását. A Profil Mérnöki Iroda két ingatlant vásárolt 1995. december 20-án az önkormányzattól. Az egyik telket 18 millióért vette, s még ugyanezen a napon eladta az OTP Rt.-nek 28 millióért. Annak ellenére, hogy a közgyűlés úgy döntött: a vevő akkor "idegenítheti el" a telket, ha már épített is rá. A továbbértékesítéshez egyébként Várhegyi segítette a Profil Irodát. "Engedményezési szerződést" írt alá: lemondott a város visszavásárlási jogáról, ezzel engedte, hogy a telek az OTP-hez kerüljön. Ám ezt is csak akkor tehette volna meg, ha beleegyezik a közgyűlés.

A polgármester a grémium kérdésére azt válaszolta: nem tudott a továbbadásról, bár ő szignálta. Szavai a jegyzőkönyvből idézve: "Egy paksamétába tette le elém az általam megbízott személy (Krizsa Sándor jegyző ) ezeket a dokumentumokat aláírásra, miután szóban is megerősítette, hogy rendben, aláírható. Ezután a magam részéről nem láttam okát annak, hogy én ebben kételkedjem."

Krizsa Sándor jegyző azonban másként emlékezett: ő utólagosan látta az engedményező nyilatkozatot, és felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy a szerződés jogellenes.

A vizsgálatról közgyűlés előtt számolt be a bizottság 1996. augusztus 22-én. Felelősnek ítélték a telekadásban a jegyzőt és a polgármestert is.
Várhegyi Attila viszont nem érezte magát hibásnak. Védőbeszédét így zárta: "bíztam és hittem a bizottság pártatlanságában... Másutt módolták ki és másunnan sugalltak sok-sok mindent, ami ebben az anyagban van, s ennek alapján szomorúan ki kell jelentenem: a városba 1996-ban beköszönt a nagypolitika. Annak összes hátrányával és következményével, s a nagypolitikára olyannyira jellemző embertelenséggel. Nem kérek önöktől méltányosságot, mert a politika nem ad méltányosságot, és önök politikusok. De ne feledjék: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét. Tudom és tapasztalom, hogy ez csak az én esetemben nem érvényes."

Ugyanezen az ülésen a szocialista párt városházi képviselőcsoportja sem maradt csendben. Várhegyi felfüggesztését kérték: "a polgármester urat alkalmatlannak tartjuk, hogy továbbra is őrizze, kezelje városunk vagyonát, hogy gyarapításról ne is beszéljünk."
Voksoltak a képviselők: tizennégyen Várhegyi mellett, tizennégyen ellene. Maradhatott tisztségében. Ám a történtek után a helyi Fidesz felbontotta a szocialista párttal még korábban kötött együttműködési megállapodást. Balla György, a Fidesz szolnoki frakcióvezetője kijelentette: "A gyávaság nem ad feloldozást a jogszerűség alól, a többség nem helyettesíti a tisztséget... Ránk köszöntek az ötvenes évek."

A közgyűlésre meghívták a telekügyben érintett vállalkozókat is. (Az Erdőpár Bt. közben visszalépett az üzlettől.) Az L+L Iroda vezetője, László József nem titkolta véleményét a nyilvánosság előtt: "Amit művelnek - az a választóknak szóló politikai cirkusz."

Ezután a képviselők megszavazták: Várhegyi Attila ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentést a megyei főügyészségen, s a hatóság vizsgálja ki, hogy történt-e a bűncselekmény a Baross út 1. szám alatti ingatlanok értékesítésénél, s ha igen, kik gyanúsíthatók?

Miközben a Baross-gate az ügyészségre került, városházi fegyelmi eljárás indult Várhegyi Attila ellen. 1996. november 7-én a közgyűlés megrovásban részesítette polgármesterét. Ő azonban munkaügyi pert indított az önkormányzat ellen. A szolnoki munkaügyi bíróság 1998. március 24-án ítéletében kimondta: a hivatal helyezze hatályon kívül a fegyelmit. Egyes vélekedések szerint a bíróság csupán az eljárás jogszerűségét vizsgálta, tartalmát nem.
A megyei ügyészség továbbította a feljelentésről szóló anyagot a szolnoki rendőrségre. A nyomozóhatóság elfogultságot jelentett be - így került a telekdosszié a Központi Bűnüldözési Igazgatóságra. (Tetszenek figyelni, ugye? Ismeretlen tettes elleni feljelentés és a nyomozóhatóság elfogultsága! Kivel szemben?)

 

A kihallgatások, tanúvallomások, szakértők véleményezése után hűtlen kezeléssel gyanúsították Várhegyit: "az ingatlanok ellenérték nélkül kerültek a vevők tulajdonába, a polgármester 190 millió forint vagyoni kárt okozott az önkormányzatnak."
A KBI vádemelési javaslattal küldte meg az aktát a Fővárosi Főügyészségre. A vádirattal azonban vártak. Ugyanis az egyik tanú a KBI tisztje előtt utalást tett más szolnoki ügyekre is: helyi vállalkozók a Mahír Szolnok Kft.-n keresztül támogatták Várhegyi önkormányzati választási kampányát 1994-ben. S az egyik finanszírozó épp az az L+L Mérnöki Iroda, amelyik 1995-ben olcsóbban jutott belvárosi ingatlanokhoz a polgármester közreműködésével.
Várhegyi Attila 1997. nyarán - és később is - azt nyilatkozta: meggyőződése, a lejáratására indult kampány politikai színezetű, mert többek érdekét sérthette, hogy rávilágított a szolnoki Kőolajkutató Rt. privatizációs visszásságaira, és az orosz érdekeltségű pályázó nem kaphatta meg a cég többségi tulajdonjogát.

Az MSZP városi képviselőcsoportjának tagjai Várhegyi Attila szavaiból úgy értették 1997-ben: rájuk céloz a polgármester. Közleményt fogalmaztak meg: "a szolnoki közgyűlést az MSZP is támogatta egyöntetűen, hogy anyagi támaszt is adjon, hogy a Kőolajkutató munkatársai részt vehessenek a privatizációban. Sőt javasoltuk Kovács Libor alpolgármesternek, hogy írjon levelet Horn Gyulának, segítségét kérve a kőolajcég privatizációjának tiszta lebonyolításához." A szocialista párt helyi képviselői hozzátették: "Mi nem kívánunk foglalkozni Várhegyi Attila védekezésével, akinek tudomásul kell vennie, hogy neki a nyomozóhatósággal és az igazságszolgáltatással kell elszámolnia."

Várhegyi Attila másik - az 1994-es önkormányzati kampányával kapcsolatos - ügyére tehát egy szolnoki képviselő hívta fel a Központi Bűnüldözési Igazgatóság figyelmét, amikor tanúként idézték be a városházi telekeladások miatt.
A KBI nyomozni kezdett. Hamar eljutottak Simó Józsefig, a Mahír Szolnok Kft. ügyvezető igazgatójáig. Először 1997. november 6-án hallgatták ki. Simó a KBI őrnagyának elmondta, 1994-ben a szolnoki Fidesz alelnöke volt, hozzá tartoztak a kampány gazdasági ügyei. Arra a kérdésre, honnan szerzett támogatást, így felelt: "Mivel az emberek többsége nem kívánja nyilvánosságra hozni pártbéli hovatartozását vagy szimpátiáját, meggyőződésem, hogy mindenki a másik - úgymond - hivatalos utat választja, és olyan gazdasági társaságoknak juttat pénzt, amely gazdasági társaságok valamelyik párthoz kötődnek. Ilyen módon a mi pártunk is ezt a második variációt választotta."
A kihallgatást vezető őrnagy rákérdezett, adtak-e kampánypénzt a szolnoki Mahír-irodának a következő cégek: Ungarcenter, Erdőpár Bt., Profil és L+L Mérnöki Iroda (az ingatlanügylet vállalkozói). "Nem" - mondta Simó. Hozzáfűzte: emlékezete szerint az L+L Irodával üzleti kapcsolatban állt, ám csak a könyvelése átlapozása után tudna még határozottabban válaszolni. Azt viszont már akkor biztosan állította, hogy az L+L Irodának egyetlen nagyobb összegű megrendelése volt a Mahírnál. Ígérte, másnapra utánanéz a dokumentumoknak, s magával hozza a KBI-re.

Szolnok felé a vonatról hívta fel Várhegyi Attilát. "Mit tegyünk?" - kérdezte. "Ugyan, ebből nem lesz ügy!" - állítólag ezt mondta neki a polgármester. "De ügy lesz" - bizonygatta Simó. Délután találkoztak. "Meg akartam győzni Attilát, hogy legalább egyformát hazudjunk, hiszen mi tudtuk csak ketten, hogy valójában mi történt. Hogy a cégek a kampányra adták a pénzt. Egyszerűen elintézhettük volna, ha megállapodunk: azt hazudjuk, hogy a cégek tanácsadást kértek a Mahírtól. Akkor ejtették volna az ügyet. Ám nem érdekelte Attilát a KBI vizsgálódása" - mondta Simó.

Másnap, 1997. november 7-én a KBI már tanúként hallgatta ki Simót. Vallomást tett: "Várhegyi Attila minden esetben szólt, kiktől várható a pénz. Szóban vagy telefonon közölte, melyik cég fog adni és mennyit, közölte, hogy állítsak ki egy számlát, írjak rá, amit gondolok, mert várnak. A kibocsátott számlákra 1994. évi reklámtevékenység megnevezése került, mely mögött valós teljesítmény nem volt." Simó megnevezte a cégeket is, köztük az L+L Mérnöki Irodát, ahonnan - állította - 500 ezer forintot vett fel a szolnoki Fidesz és Várhegyi kampányára. A megmaradt összegből pedig - Várhegyi utasítására - Balla György helyi fideszes irodavezetőnek vásárolt rádiótelefont. (Simó Józsefet a KBI 1998. február 8-án újra kihallgatta - már gyanúsítottként.)
Simó első vallomásának jegyzőkönyve hiányzott a bírósági aktából. Várhegyi ügyvédje, dr. Csenterics Ferenc szerint a KBI mulasztott, s egyelőre nem tudni: szándékos vagy véletlen feledékenység volt-e. Mindenesetre most úgy véli: "nincs vádemelés, ha időben tudunk Simó kétféle vallomásáról."

A KBI 1998. február végén szembesítésre hívta László Józsefet, az L+L Mérnöki Iroda ügyvezetőjét és Simó Józsefet. A szembesítésről felvett jegyzőkönyv szerint László József azt mondta: irodája reklámozást rendelt meg a Mahírnál. Simó azt állította, személyesen találkozott Lászlóval, előtte szignálta, hogy az összeget felveheti a pénztárnál. László József azonban mást mondott: nem emlékszik, hogy Simó ment el hozzá, inkább az rémlett neki, hogy az illető soványabb volt, és talán nyakkendőt, fehér inget viselt. A pénzt az ő szobájában vette át az a valaki, és ezt néhány munkatársa is látta.
Ám sem az L+L Irodától, sem a többi - Simó által megnevezett "kampánytámogató" - cégtől nem került elő reklámtevékenység megrendelését igazoló irat, csupán a kifizetett összegről szóló Mahír-bizonylat.

Simót és Várhegyit is szembesíteni akarta a KBI. Várhegyi ezt nem vállalta, vallomását is megtagadta. Ügyvédje javaslatára 1997. december 16-án panaszt nyújtott be a Központi Bűnüldözési Hivatalhoz. Arra hivatkozott, hogy a sajtó szerint már vesztegetéssel gyanúsítja őt a KBI, miközben vele hivatalosan nem közölték a gyanút, jogaival sem élhetett. Várhegyi ugyanezen a napon - 1997. december 16-án - kérte a Fővárosi Főügyészséget, vonja saját hatáskörébe az ügyét, a KBI eljárásában ugyanis nem bízik. Bócz Endre főügyész nem tartotta indokoltnak Várhegyi kérelmét. Kiss Ernő, a KBI akkori főigazgatója pedig így reagált a panaszra: "Várhegyi Attila a büntetőeljárásnak nem alanya", s a nyomozók nem szolgáltattak ilyen információkat a sajtónak.

Csenterics Ferenc ügyvéd elmondta: egyes tanúkihallgatások jegyzőkönyvében már 1997. novemberében "Várhegyi és társai elleni" nyomozás szerepelt, vagyis védencét már akkor gyanúsították. Az ügyvéd elképzelhetőnek tartja, hogy a vesztegetés vádja mögött manipuláció lehetett, s ezt szerinte megerősíti a tény: Simó József első vallomását a KBI nem csatolta az ügy aktájához.

Egyébként maga Várhegyi Attila is politikai manipulációt sejtett 1998 áprilisában, amikor a KBI vádemelési javaslatot tett a kampányügyben is. Mikó István ezredes, a vizsgálati főosztály vezetője viszont cáfolta Várhegyit: "a KBI nem politikai megfontolások miatt kezdett nyomozni."

A Várhegyi és társai ellen indított bűnügyben megkezdődött a tárgyalás a Budakörnyéki Bíróságon. Először a vesztegetés vádlottjait hallgatta ki a bíróság. Volt, aki nem akart vallomást tenni. A többiek pedig tagadták, hogy támogatták volna Várhegyi és a Fidesz kilencvennégyes szolnoki kampányát. Fenntartották korábbi állításukat: reklámtevékenységet rendeltek meg a Mahírtól. Ám a bíróság előtt most sem tudták igazolni dokumentumokkal a megrendelést. Simó József pedig továbbra is állította: a cégek a Mahír Szolnok Kft.-n keresztül finanszírozták a kampányt, sem korábban, sem utána nem volt kapcsolata ezekkel a társaságokkal. Amúgy pedig a tőlük befolyt 1,3 millió forintot alszámlán vezette - a pénzt így különítette el a valós Mahír-megrendelésektől.

Várhegyi soha nem tartotta magát bűnösnek, sem felelősnek. Amikor 1997-ben a Fidesz országos választmányának elnöki posztjáért indult, nem befolyásolta a KBI vizsgálódása és gyanúsítása. Visszaidézve szavait akkori nyilatkozatából: "míg a jelenlegi kormánykoalíció a nemzeti összefogást szorgalmazza, addig a háttérben éppen ennek ellenkezőjét cselekszi. Leplezetlenül építi ki saját klientúráját... burjánzik a korrupció..."

 

 

Összeállította: Sarkany, Karácsony Ágnes írása alapján