Nem igaz, Gábor.

Egy vállalat vezetése nem olyan, hogy eldöntöm, hogy most én nem töröm magam össze a munkában. Vállaltot vezetni akkor is és ma is:  egy taposómalom, ahol a feladatok egymást hozzák, és nem lehet megállni egy percre sem.

Azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy egy orvos rosszul gyógyít, ha nem kap pénzt és jól, ha kap, - az autószerelő dettó. Aki szakember, az teszi a dolgát, hacsak nem teljesen immorális.

A magyar vállalatok többségénél a probléma a világgazdasági folyamatok megváltozása volt, és nem utolsósorban a Szovjetunió összeomlása.

Az olajválsággal vége lett az olcsó pénzek korszakának, az addig felvett hitelek alaposan megdrágultak és igen nagy terhet róttak a nemzetgazdaságra.

A vezetők nem merték meglépni azokat a népszerűtlen intézkedéseket, amelyekre ebben az országban előtte harminc évig nem volt példa, emiatt a problémák csak tovább nőttek. ( Jelzem, Horn kivételével ma sem merik...)

A Szovjetunióba kiszállított árúk ellenértéke nem, vagy csak nagy késéssel érkezett be az országba, ezért a kiszállítók nem tudtak fizetni partnereiknek, akik ezt a gondot áthárították a saját beszállítóikra, és elkezdődött a körbetartozás.

Volt nem egy vállalat, amelyik úgy jutott csődbe, hogy a termelése nyereséges volt, és ha bejöttek volna a kinnlevőségei, akkor viruló vállalkozás lett volna.

De nem jöttek, és eljött az a pont, ahol először a kisebb, amjd a nagyobb cégek is bedőltek, - húzva aztán magukkal a többit.

Vezetők százainek, ezreinek egészsége ment rá, hogy talpon szerette volna tartani a vállalatát, de nem tudta.

Aztán elkezdték őket komcsizni, vörös meg zöldbárózni, meg hüjeségeket ugattak nekik niemandok.

Na, ekkor némelyiknek sok lett a jóból , és azt mondta: Nem voltam nektek elég jó? Akkor majd elég jó leszek a családomnak, - és koncepciót váltott.

Igaza volt.

:O)))