Astám, valljuk be egymás között: elvittek az indulataid.

Kezdjük ott, hogy ötven év létbiztonság az két emberöltőnyi boldogság, tehát nem egy lebecsülendő dolog.

Folytassuk ott, hogy az nem igaz, hogy ezek az emberek (köztük a "magunkfajták" - kik is ők?...) igenis tudnak halászni, - nem a szaktudással van a baj, hanem a tavat menetközben mások lehalászták, akik most boldogan ülnek a kondérjuk mellett, és zabálnak boldogan, míg a halászok bánatos pofával szagolnak bele a friss  tavaszi levegőbe, füvet legelve hal híján.

És nemhogy nem tudnak szembenézni a könyörtelenné lett világgal, hanem éppen hogy kénytelen nap nap után elszenvedni azt.

Nem nem fogja föl, hanem nem tud mit tenni ellene.

És ha megkérdeznéd, akkor ma már bánja, hogy akkor, amikor a kezében volt az adu ász, volt olyan hüje, hogy hagyta magát elbolondítani szép ígéretekkel, amiből mára csak az maradt meg, hogy az utcán szabadon pofázhat. Merthogy a munkahelyén már nem annyira, ugye...

Természetesen lehetett volna egy másik tipusú politikai-gazdasági fejlődés is, de azt hiszem, a század közepén a diktaturát csak azok az országok tudták megúszni, ahol az intézményrendszernek már évszázados hagyományai voltak.

Salazar, Franco, vagy a permanens politikai válságban levő Olaszország, a görög ezredesek vagy De Gaulle, a harmadik útas Tito,  mind mind azt mutatják, hogy a múlt század közepe nem a klasszikus angolszász demokrácia diadalmenete volt, - csak hát erről szetettek elfeledkezni, és a Kádár rendszerrel nem ezeket, hanem egy eszményített demokrácia-modellt állítotok szembe, - amilyen nincs a világon és nem is lesz.

A demokrácia ugyanis pont olyan, mint amilyennek nálunk mutatja magát, - van benne Nixon-ügy, Profumo-botrány, Monica Lewinsky meg Kohl-botrány, - jobb, ha nem áltatjuk magunkat.

:O)))