Yohanan Creative Commons License 2005.03.09 0 0 28

Kedves Paleo!

 

Mit tudhatunk,? hát sok mindent, könyveket tesznek ki azok a vizsgálatok és megállapítások, amelyek a képmást elemzik. Néhányról csak röviden:

A virágporok, / ezt a vizsgálatot többen és két féle képpen is megismételve / azt bizonyítják, hogy bejárta Jeruzsálemtől, jelenlegi tartozkodási helyéig a feltételezett útvonalat. Azaz a vásznat nem Europában készítették, amit a textilszagértői vizsgálatok is megerősítenek.

A vér korábban került a vászonra, / mivel ott képmás nem keletkezett / mint a képmás, ami hamisítás esetén pont fordítottan képzelhető csak el. stb.

 

Mi válthatta ki? Hát minden bizonnyal ezt nem fogjuk megtudni, de, hogy valami történt, és ezt az apostolok a feltámadás bizonyságának tekintették az biztos.

 

Lázár feltámasztása nem történt meg.

 

Ki mondta, hogy Jézust ,az Isten támasztotta fel? Ha pedig nem Ő, akkor bizony az csak a fizikai törvényeket betartva történhetett. / Legfeljebb előttünk még ismeretlenek. /

 

No kicsinykét tévedsz, mikor arra gondolsz, hogy ezreket végeztek ki hasonlóan.

Első nekifutásra, senkit sem vágtak arcon egy bottal szemtelen válaszáért. Senkinek sem nyomtak tövisből font koronát a felébe, hogy kicsufolják. Nem tudunk róla, hogy a keresztrefeszítés előtt megkorbácsoltak valakit. Hát még az oldalát sem döfték senkinek keresztül, ebből a sok ezerből nem? stb.

 

Barátom, milyen 4 óráról beszélsz? Gondold el este 9- 10 óra tájban történik az elfogás, majd az első ütés, a szolgák ütlege - prófétáld meg ki ütött? - az oda és vissza küldözgetés, a korbácsolás, a katonák kegyetlenkedése, a kereszt vízszintes széárával történő séta a Golgotára, a megfeszítés. / Ez egyébként 34-35 óra - tekintettel az előző napra - ébrenlét, válogatott szenvedésekkel. Hol van ezektől a latroké? Az Ő lábukat az ünnep miatt törték el. /

 

Miről beszélsz Jézus Messiás mivoltjának kialakulásáról?

Jakab a saját testvére, aki mindenben tartotta a törvényt, egyben különbözött csak a hithű zsidóktól,: számára eljött a Messiás. Ez bizony már az első évtized eseménye.

 

Nem tisztem, az evangéliumok változatlanságának védelme, és nem is értek vele egyet. Én is tudom, hogy történtek bennük változások és bővítések, de ezek nem érintik a leplet, így számomra csak annak van jelentősége ami vele kapcsolatos.

De itt egy oldal Neked a Kódex Sianiticusból:

 

 

Talán nem jól sikerült, na mindegy.

 

Egyébként Pál leveleit, már jóval Marcion előtt megemlítik, és különböző listákon szerepelnek a levelek. Az eredetiekről sajnos nem tudok mit mondani, úgyanis nem tartoznak szorossan a lepelhez.

 

Minden bizonnyal egyébként nem egyeznek meg szó szerint a maiakkal, hiszen történtek hibák, elírások, értelemtévesztések, és duplázások. De ettől függetlenül a mondandó lényege nem sérült.

 

<<<<Nos a megváltáselhárításodra én azt mondom, hogy te említettél olyan jelenséget, miszerint Jézus önként halt meg másokért, avagy ki az aki meghal másokért, ha nem Jézus?

Én erre utaltam, mert ez behatárolja a messiási gondolatot....>>>>

 

Semmi ilyesfélét nem állítottam, rosszul emlékszel. A Messiási gondolatnak egész más attribútumai voltak az első században.

 

Nincsenek lepedők, mert ilyeneket nem használtak a zsidók a temetésnél. Felesleges ismételned hülyeségeket. A téves szóhasználat eredetét talán Biga C. ismertette a legjobban egy kicsit korábban, mikor rámutatott arra, hogy az adott szó, a vitorlák vásznát jelölő szóból eredeztethető és a lepedők egy téves fordítás jelenleg.....

 

No de, ha nem akarsz szembesülni tévedéseiddel, és csak saját téveszméidre vagy kiváncsi akkor természetesen hagyhatjuk,

 

Üdv Y.

 

 

Előzmény: Paleokrites (26)